Maláj utasszállító – Az Almaz-Antej a teljes jelentését átadta a TASZSZ hírügynöskégnek

2015. október 15., 08:11

Az Almaz-Antej orosz fegyvergyártó felhatalmazta szerdán a TASZSZ hírügynökséget, hogy teljes terjedelmében közzétegye a konszern jelentését a Malaysia Airlines utasszállító repülőgépének tavalyi kelet-ukrajnai katasztrófájáról, mivel a jelentés az elmúlt napon különböző változatokban tűnt fel a világhálón.

Az orosz fegyvergyártó konszern szerint keddi sajtótájékoztatójuk óta számos újságíró és szakember kereste meg a vállalatot a jelentés különféle verzióinak eredetiségét illetően.

A TASZSZ szerdai tudósításában azt írta: a hivatalos, teljes terjedelmű anyagban olyan számítások adatai találhatók, amelyeket a fizikai kísérletek előkészítése során, illetve e kísérletek után készítettek. A konszern illetékesei e számítások alapján állapították meg, hogy a Boeingre az ukrán hatalom irányítása alatt lévő Zaroscsenszkéről lőttek ki Buk légvédelmi rakétarendszerből egy 9M38 típusú rakétát.

A hírügynökség szerint a jelentés magában foglalja a gépet ért főbb sérülések értékelését, így a géptesten, a pilótafülkén és a hajtóműveken történt repeszbecsapódásokat ábrázoló fotókat, akárcsak olyan matematikai számításokat, amelyekből az említett becsapódások alapján a rakéta repülési ívére lehet következtetni. A jelentésben az ezzel kapcsolatos kísérletek eredményei olvashatók, akárcsak a szakemberek következtetései azzal kapcsolatosan, hogy a rakéta tartalmazhatott-e a nemzetközi vizsgáló bizottság által bemutatott, i-gerenda formájú roncsoló repeszeket.

A TASZSZ a fentieken kívül olyan, nagy sebességű kamerákkal készített videofelvétel-részleteket is közölt az elvégzett kísérletről, amelyeken több nézőpontból, lassítva látható a robbanás iránya és a roncsoló repeszek szóródása.

A kísérleteket július 31. és október 7. között hajtották végre – írja az orosz hírügynökség, amely szerint annak eredményei megerősítik a konszern szakembereinek következtetéseit. Ezek szerint – írja a TASZSZ – az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló Zaroscsenszkéről indították a rakétát. E kísérlet eredményei tették lehetővé a rakéta típusának pontos meghatározását is.

Az Almaz-Antej által szolgáltatott adatok alapján nagy biztonsággal állítható – teszi hozzá a hírügynökség –, hogy a tragédiát okozó rakéta a 9M38-as típus egy régi változata volt.

A konszern keddi prezentációja a http://tass.ru/eksperiment-almaz-anteya internetes címen érhető el. A TASZSZ emlékeztet, hogy ez immár az Almaz-Antejnek a vizsgálatokról szóló második jelentése. Az elsőt június elején készítette, annak is a teljes anyaga megtalálható a világhálón a http://tass.ru/boeing-presentation/vvedenie/ weboldalon.

A malajziai légitársaság 2014. július 17-én Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata 298 emberrel a fedélzetén az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen zuhant le, miután feltehetően egy föld-levegő légvédelmi rakétával eltalálták. Az utasok kétharmada holland volt, ezért Hollandiát bízták meg a katasztrófa okainak felderítésére indult nyomozás koordinálásával. A nyomozás első szakasza – amelynek összegzését kedden tették közzé – nem nevezett meg felelősöket, de arra a következtetésre jutott, hogy a katasztrófát egy szovjet-orosz rakéta okozta.

(MTI/Kárpátalja)