Emléktábla-avatás és tárlatmegnyitó Beregszászban

2015. november 4., 09:54 , 773. szám
Faragó László beszédet mond az átadóünnepségen

Október 31-én, szombaton avatták fel a Horváth Anna szobrász, Nádas Anna színésznő, rendező, újságíró és Garanyi József festőművész életműve előtt tisztelgő emléktáblákat Beregszászban, a Kossuth téren található Művelődési Ház bejáratánál.

A rendezvényt Babják Zoltán polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőbeszédével. A polgármester örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Beregszász városa olyan újabb emlékjelekkel gazdagodott, amelyek a város híréről, és az egykor benne élők érdemeiről beszélnek az ott élőknek és az oda látogatóknak. „Az emléktáblák aláhúzzák és megerősítik azt, hogy ennek a városnak mindig voltak és lesznek olyan szülöttei, akik maradandó értéket teremtenek” – fogalmazott a polgármester. Beszédében felszólította a jelenlévőket, hogy közösen tegyenek meg mindent azért, hogy Beregszász városa ismét régi pompájában mutatkozzon látogatói előtt. Majd megköszönte Dalmay Árpádnak, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnökének az emléktáblák ünnepélyes felavatására megszervezett rendezvényt.

Faragó László beregszászi magyar konzul köszöntve a jelenlévőket rávilágított arra, hogy az emléktábla-avatás egy nappal a hallottak napja előtt különös, szakrális hangulatot kap. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek” – idézte az ismert mondást Faragó László, majd hozzátette, a három emléktábla e három kiváló személyiség emlékének megőrzését hivatott szolgálni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy mind az összmagyarság, mind a kárpátaljai magyarság, mind pedig Ukrajna szegényebb lenne Horváth Anna és Nádas Anna, illetve Garanyi József munkássága és öröksége nélkül. Rávilágított, hogy e három személy sorsa példaértékű, hiszen életük folyamán a nehézségeik ellenére nem törtek meg, folytatták tovább munkájukat: „Megmutatták, hogy a legembertelenebb időkben is lehet nemcsak egyszerűen embernek lenni, hanem egyenesen fáklyaként égni a sötét éjszakában”–vélekedett a konzul, majd kijelentette, soha nem szabad feladni a reményt és a küzdelmet egy szebb holnapért, „hanem tenni kell érte a mában kinek-kinek a maga módján”.

A továbbiakban Prófusz Marianna, a Bereg Alkotóegyesület elnöke osztotta meg gondolatait a rendezvény résztvevőivel. Felhívta a figyelmet a három művész rendkívüli munkájára és örökségére. Rávilágított odaadó mentori tevékenységükre, aminek hatása számos helyi alkotóművészt inspirált. Beszédében felidézte tanítói tevékenységüket is. Kiemelte Horváth Anna munkásságát, aki elmondása szerint megtanította az iskolás gyermekeket a művészet, a szépség szeretetére. Gondolatsora végén megköszönte a három művész emléke előtti méltó tisztelgést.

Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében az emléktábla ünnepélyes felavatását rendhagyónak nevezte, mivel olyan személyek kapnak emléktáblát, akik nemrég még az élők sorában végezték fáradhatatlanul munkájukat. Ezt követően az elnök felidézte a három alkotóművész életpályájának fontosabb momentumait.

Az avatóünnepség végén Babják Zoltán és Dalmay Árpád leleplezték az Ortutay Zsuzsanna keramikus által készített emléktáblákat.

Az ünnepség után a Garanyi József festőművész munkáiból összeállított tárlatot tekinthették meg az érdeklődők.

Szaniszló Róbert