Nemsokára befejezik tanulmányaikat Kárpátalja új rendőrei

2015. november 21., 19:39

Már másfél hónapja tart megyénk új rendőreinek képzése.

Összesen nyolc hétig fog tartani a rendőrképzés, a diákok heti hat napot foglalkoznak reggeltől estig. A foglalkozások két – elméleti és gyakorlati – részből állnak.

Jelenleg tart a tüzérségi oktatás, melyen a különböző fegyverek szerkezeti felépítésével, összerakásával és célba lövéssel foglalkoznak. Az oktatók elmondták, hogy a legtöbb erőfeszítéssel a diákok számára a pszichológiai felkészülés jár, de ebben is szép eredményeket érnek el.

„A diákok már jó úton haladnak afelé, hogy elkezdjenek dolgozni. A felkészülési folyamat még tart, minden félelmünk ellenére úgy néz ki, jó csapat lesz belőlük” – mondta el Mikola Morhun, az egyik oktató.

Két hét múlva, a felkészülés végén, a diákokra egy összetett vizsga vár. A felmérésen be kell mutatniuk, mennyire sajátították el a tanultakat – írja az uzhinform.com hírportál.

(goloskarpat.info/uzhinform.com/VV)