Mihajlo Riviszt választotta elnökévé a Kárpátaljai Megyei Tanács

2015. december 1., 18:44 , 777. szám

Hosszas viták után Mihajlo Riviszt választották meg a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökévé a tanács keddi ülésén.

Azok után, hogy egy héttel korábban szavazatképtelenség miatt el kellett halasztani az új összetételű önkormányzat második ülését, ezúttal mind a 64 megyei tanácsi képviselő megjelent az ülésteremben. A munka, azaz mindenekelőtt a testület elnökének megválasztása ennek ellenére igen lassan haladt.

Hosszas ügyrendi viták után Hennagyij Moszkal képviselő, Kárpátalja megye kormányzója, az ülés levezető elnöke a kormánypárti BPP „Szolidarnyiszty” részéről Mihajlo Riviszt jelölte a tanácselnöki posztra. A kormányzó felszólította a többi önkormányzati frakciót, hogy ugyancsak nevezzék meg a saját jelöltjeiket, ám egyikük sem élt a lehetőséggel. A vita során elhangzott többek között, hogy a jelölés folyamata nincs összhangban a megyei önkormányzat ügyrendi szabályzatával, amint válaszul az is felvetődött, hogy maga a szabályzat sem felel meg mindenben a törvény betűjének.

A levezető elnök ezen a ponton szünetet rendelt el, majd indítványára a testület szavazott Rivisz jelöltként való felvételéről a szavazólapra. Az egyetlen nevet tartalmazó „listára” mindössze harmincan adták le a voksukat a 64 jelenlévőből (sajtójelentések szerint a BPP mellett a Vidrodzsennya és az Opozicijnij Blok képviselői vettek részt a szavazásban). Hennagyij Moszkal utóbb az ügyrendi szabályzat egyik pontjára hivatkozva kijelentette, hogy az nem ír elő szavazattöbbséget ilyen esetekben – írta a mukachevo.net.

Mintegy háromórányi ülésezés után végül mégis sor került a megyei tanács elnökének megválasztására. A titkos szavazás során 38 képviselő adta le a voksát a 64-ből, s valamennyien a BPP „Szolidarnyiszty” jelöltjére, így a VII. Összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke Mihajlo Rivisz lett.

A megyei önkormányzat weboldalának tájékoztatása szerint a 45 éves Rivisz 1993-ban mérnökként végzett a Lvivi Politechnikai Főiskolán, majd 2004-ben jogászdiplomát szerzett az Ungvári Nemzeti Egyetemen. 1993-tól 2010-ig a nagyszőlősi és a kárpátaljai vámhivatalokban dolgozott különböző beosztásokban. 2010 és 2014 között Huszt városának polgármester-helyettese volt, majd 2014 áprilisától megyei tanácsi képviselővé történt megválasztásáig idén ősszel a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnökének helyetteseként tevékenykedett.

Elfoglalva helyét az emelvényen az újdonsült elnök jövő keddig elnapolta a tanács ülését. Indoklása szerint a szünetre az alelnöki és bizottsági tisztségekről folytatandó egyeztetésekhez van szükség.

ntk