Közös adventi mézeskalácssütés a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumban

2015. december 18., 09:24

Már nem kell sokat aludnia sem kicsinek, sem pedig felnőttnek addig, hogy ne csak hangulat, de a naptár is karácsonyra álljon. De addig is marad a türelmesen várakozás ünnepe és a karácsonyi hangulat. Ennek a hangulatnak a szelét használta ki a Rákóczi-főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Hallgatói Önkormányzata, és kezdett a kollégium lakóival és a főiskola hallgatóival közös gyúrásba. Mielőtt félreértenénk, mézestésztagyúrásról beszélünk a szeretet ünnepére való várakozás jegyében.

A szakkollégium hallgatói önkormányzatának elnöke, Molnár Attila lapunknak elmondta, hogy már több mint hároméves hagyománnyá vált az őszi-téli szorgalmi időszak utolsó hetében való közös mézeskalácssütés. A kis „mozgalom” lényege abban rejlik, hogy bár mindenki másképpen ünnepli a karácsonyt, ám mégis van egy közös pont, ami nem más, mint a szeretet – fogalmazott Attila. Miután elkészülnek a mézeskalácsok, a kollégisták, főiskolások december 18-án fogják Beregszász központjában „teríteni” azokat, ezzel is egy kis mézes szeretetet és örömöt lopva az arra járók életébe.

Attilától megtudtuk, a mézeskalácssütésben az vesz részt, aki akar, és úgy járul hozzá a különböző formájú sütemények elkészítéséhez, ahogyan tud, vagy szeretne. Lapunk képviselője leginkább a „brigadéros” szerepével próbált hozzájárulni a kalácsok elkészüléséhez, ám hamar fel kellett ismernie, hogy a jókedvű „kalács-előkészítésből” lehetetlen nem lisztesen vagy porcukrosan kikerülni.

A tavalyi év során a kollégium hallgatói önkormányzatának tagjai és a hozzájuk társuló diákok és szervezetek összesen 1050 mézeskalácsot készítettek. Idén sikerült túlszárnyalni ezt a mennyiséget, ugyanis ebben az évben több mint 1400 mézeskalácsot „termeltek” a diákok.

rsz