Csutora Zsolt helyettes államtitkár Kárpátalján

2016. január 14., 18:18 , 784. szám

Munkalátogatásra Kárpátaljára érkezett Csutora Zsolt, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára. Szerdán Ungváron fogadta őt Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke.

A megyei önkormányzat sajtószolgálatának a találkozóról kiadott közleménye szerint a megbeszélésen jelen volt többek között Balla Lóránt, a Keleti Nyitásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság vezetője, Szederkényi Viktor, a KKM osztályvezetője, Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Vida László ungvári konzul, Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, továbbá Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke, valamint Volodimir Csubirko, az előző összehívású kárpátaljai megyei önkormányzat elnöke.

A találkozón szó volt a két ország határ menti régiói közötti együttműködés elmélyítéséről, valamint arról, miként lehetne új partnereket találni Európában a helyi önkormányzatokat foglalkoztató problémák megoldásához, illetve arculatépítésükhöz a nemzetközi porondon.

Csutora Zsolt helyettes államtitkár mindenekelőtt köszönetet mondott a meleg fogadtatásért, gratulált Mihajlo Rivisznek a megyei tanács elnökévé történt megválasztásához, hangsúlyozta, hogy a Kárpátaljával folytatott együttműködés stabil és harmonikus. Jelezte: az operatív megbeszélések híve, ezért szükség esetén kész akár havonta is találkozni vendéglátóival. A helyettes államtitkár közölte, az Európai Unió döntött 70 millió euró kiutalásáról az Ukrajna és a vele határos négy európai uniós ország közös határ menti régióinak fejlesztésére. Az összeg felét – 35 millió eurót – Ukrajna kapja meg.

Mihajlo Rivisz, a kárpátaljai önkormányzat elnöke örömének adott hangot, amiért lehetőség nyílt megvitatni a kétoldalú együttműködés kérdéseit. Elmondta, a helyi önkormányzatok képviselői testülete azzal a szilárd elhatározással lépett a 2016-os esztendőbe, hogy megvalósítsa a vidékfejlesztési program célkitűzéseit, alapvető átalakításokra törekednek a megye társadalmi és gazdasági életének valamennyi területén. Ezeknek az elképzeléseknek a megvalósításában fontos a megye önkormányzatai számára Magyarország tapasztalata és folyamatos támogatása.

Rivisz kifejtette, Kárpátalján nagyra értékelik a magyar népnek Ukrajna európai integrációs törekvéseihez, területi egységének megőrzéséhez nyújtott támogatását ezekben az ország számára nehéz időkben. Külön kiemelte a keleten szolgálatot teljesítő katonák gyógykezelését, a gyermekek üdültetését Magyarországon.

Hozzátette: megyénk lakói érdekeltek a kölcsönösen előnyös, határ menti régióink lehetőségeinek sokoldalú kiaknázására irányuló együttműködés elmélyítésében. Fontos eleme a tárgyalásoknak a magyar fél döntése – amelyet Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja jelentett be –, hogy folytatják az ukrán katonák gyógykezelését és a gyermekek üdültetését. (Magyarország kész fogadni további 20, a terrorellenes művelet (ATO) során megsérült, gyógykezelésre szoruló ukrán katonát.)

A megyei tanács elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak ezért a döntéséért, s reményét fejezte ki, hogy az idei esztendő legalább annyira intenzívnek bizonyul, mint amilyen az előző volt. Ezen kívül biztosította vendégét, mindent elkövet az előző, VI. összehívású megyei tanács által elindított programok és projektek megvalósulása érdekében.

A megbeszélésen szó esett a határátkelőhelyek kiépítéséről, műszaki fejlesztéséről, valamint a határátlépési eljárások tökéletesítéséről. Mihajlo Rivisz szerint ezek a kérdések prioritást élveznek a kormányzatnál. Jelezte: a kérdést megvitatják azon a megbeszélésen, amelyet Beregszászban terveznek megtartani a megye kormányzójával. Többek között szeretnének közös nevezőre jutni az asztélyi határátkelőhelyhez vezető, Beregszászt elkerülő új, mintegy 15 kilométer hosszú bekötőút megépítésével és a szükséges infrastruktúra kialakításával kapcsolatos kérdésekben – tette hozzá.

Megvitatták az ungvári találkozón az aknaszlatinai sóbánya kérdését is.

– Arra törekszünk, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, minden honi és nemzetközi intézményt bevonjunk a vidék aktuális problémáinak a megoldásába, melyek osztályrészül jutottak – tette hozzá.

Magyar részről ismételten nyugtalanságuknak adtak hangot amiatt, hogy Ukrajnának immár több mint másfél éve nincs nagykövete Budapesten. A kérdés pozitív rendezése a jövőben elősegítené az ukrán–magyar kapcsolatok élénkítését minden szinten, valamint a közös elképzelések megvalósítását – hangzott el. Mihajlo Rivisz ugyanakkor nagyra értékelte a magyar diplomáciai testületek hatékony munkáját Kárpátalján.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a régió magyarságának helyzetét ismertette a találkozón. Szólt a közösségnek a legutóbbi helyhatósági választásokon elért sikereiről is, amelyek lehetővé tették, hogy a kárpátaljai magyarok befolyással lehessenek a fontos döntések meghozatalára a régióban.

A megyei tanács sajtószolgálata a közeljövő nemzetközi együttműködési terveivel összefüggésben emlékeztet, hogy napirenden szerepel a Tisza Európai Területi Társulás (Tisza EGTC) közgyűlésének megrendezése. Az ukrán fél abban érdekelt, hogy ez az európai projekt mielőbb teljes erővel működni kezdjen. Emellett a kárpátaljai megyei kormányzat arra készül, hogy együttműködési és fejlesztési tervet írjon alá Borsod-Abaúj-Zemplén megyével a 2106–2017-es időszakra a két régió között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodás keretében. Áprilisban Szolnokon nagyszabású együttműködési megállapodást ír alá a Tisza-medence öt országának 12 régiója gazdasági, közlekedési, környezetvédelmi, vízgazdálkodási és infrastrukturális projektek kezdeményezéséről.

Csutora Zsolt még aznap találkozott Cap István ungvári alpolgármesterrel. A Zakarpattya Online tudósítása szerint a felek a kétoldalú együttműködés kérdéseit vitatták meg a találkozón. Magyar részről azzal a kéréssel fordultak a város önkormányzatához, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy emlékművet állítsanak a településen az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak.

Cap István a gazdasági együttműködés élénkítésének szükségességét hangsúlyozta a meglévő lehetőségek, köztük a Magyar Nemzeti Kereskedőház ungvári irodája, a Magyar–Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara maximális bevonásával. Ugyancsak felajánlották a magyar félnek, hogy kapcsolódjék be az ungvári Petőfi Sándor tér átfogó rekonstrukciójának előkészítésébe és kivitelezésébe.

(zakarpat-rada.gov.ua/mukachevo.net/zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)