A mikroöntözés hasznáról II.

A növénytermesztés egyik meghatározó művelete az öntözés. Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját az öntözésnek egy hajtatásban manapság egyre többek által használt módszeréről, a mikroöntözésről kérdeztük. Folytatjuk a lapunk előző számában elkezdett témát.

– Mi szükséges még ahhoz, hogy a vizet kiszámítható mennyiségben, megbízható egyenletességgel juttassuk ki a termőterületre?

– Mindenképpen be kell szereznünk az öntözőberendezéshez az úgynevezett csepegésgátlókat. Ez az egység az egyik legdrágább eleme az egész öntözőrendszernek, de ha nem szereljük fel minden egyes szórófej elé, akkor a locsolás kezdetekor és az öntözés végén a rendszerből folyni fog a víz. Ilyenkor ugyanis megfelelő nyomás híján a szórófejek nem porlasztanak, s a forgórész sem működik megfelelően, így nem lesz egyenletes a víz kijuttatása. Leálláskor például, azaz a locsolás befejezésekor addig csorog a víz, míg a csövek ki nem ürülnek. Így a szórófejek alatt tócsa képződik, ami rontja a vízkijuttatás minőségét. A csepegésgátló viszont csak akkor nyit, ha a vezetékben a nyomás elérte az 1,5 bar-t, s automatikusan zár, ha a nyomás ezen érték alá csökken, miáltal a szórófejekből kizárólag porlasztott módon jut ki a víz a beöntözendő területre.

– Nyilvánvaló, hogy az ilyen csepegésgátlók használata az öntözéshez használt szivattyúval szemben is meghatározott követelményeket támaszt…

– Így igaz, a leírt öntözőrendszerhez olyan szivattyút kell választani, amely a vezetékrendszer teljes hosszában biztosítani tudja a megfelelő nyomást, miáltal valamennyi szórófej gyakorlatilag egyszerre nyit és kezdi meg a locsolást. A szivattyúk kísérőokmányai feltüntetik maximális teljesítményüket, amit az óránként kijuttatható víz mennyiségében adnak meg. Tudjuk ugyanakkor, hogy a nominális teljesítmény ettől jelentősen eltérhet, hiszen figyelembe kell venni, hogy honnan, milyen mélységből nyerjük a vizet (például fúrt kútból-e, avagy víztározóból), tekintetbe kell venni a víz továbbítására használt cső átmérőjét és az ezzel összefüggő súrlódási veszteséget, a csővezeték könyökeiben, a szűrőben fellépő teljesítményvesztést. Összefoglalva: elmondhatjuk, hogy a gyakorlatban a maximális teljesítmény egyharmadával, vagy legfeljebb a felével számolhatunk a szivattyúknál. Ebből következik, hogy a fentebb sorolt veszteségek figyelembevételével kell megválasztanunk az öntözőrendszer táplálásához használt szivattyú teljesítményét.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Amennyiben egy átlagos, tehát 40 m hosszú, 10 méter széles fóliasátor öntözéséhez 12-13 szórófejet szerelünk fel egymástól háromméternyi távolságban a csővezetékre, a vízzel való ellátásukhoz legalább 1200-1300 literes teljesítményt kell biztosítanunk 2 bar induló nyomáson, hogy valamennyi csepegésgátló szelep kinyisson, s a szórófejek a megfelelő sugarú körben öntözzenek. A kiválasztandó szivattyúnak tehát a megadott maximális teljesítménye felével-harmadával kell tudnia biztosítani ezt a vízmennyiséget. Erre csak a legnagyobb teljesítményű egyfázisú centrifugál, bolti forgalomban kapható szivattyúk képesek. Megjegyzendő, hogy az álló (ún. füles) centrifugál szivattyúk eleve nem tudják a kellő nyomást biztosítani, mindenképpen más, például önfelszívó, fekvő, egy vagy két járókerekes szivattyút célszerű beszerezni.

Figyelembe kell venni továbbá, hogy az átlagos nagyságú, vagyis 40x10 méteres fóliasátor öntözéséhez mindenképpen egynél több gerincvezetékre van szükség (az öntözőrendszer kialakítását megalapozó számításról az interjú előző részében olvashatnak részletesebben lapunk 788. számában – a szerk.). Tehát vagy olyan szivattyút választunk, amely minden vezeték vízellátását egymaga biztosítani tudja, vagy úgy kell kialakítani a rendszert, hogy mindegyik gerincvezetéket külön-külön lehessen a szivattyúra csatlakoztatni.

– Mit kell tudnunk a karbantartásról?

– Azokban az időszakokban, amikor ritkábban használjuk a rendszert, a benne lévő víz algásodni kezdhet. Egy kicsiny algadarabka is elakadást okozhat a rendszerben, miáltal egyik vagy másik szórófej működése nem lesz optimális – nem az elvárt mennyiségű vizet juttatja ki, esetleg nem a szükséges terület egészére. Ezért időről időre, mielőtt például ősszel hozzálátnánk a talaj nagy mennyiségű vízzel történő átmosásához, célszerű megtisztítanunk a szórófejeket, a csőrendszert az esetlegesen lerakódott algától.

Tudnunk kell továbbá, hogy a rovarok ősszel előszeretettel bábozódnak be a szórófejekbe, használat előtt tehát mindenképpen ajánlott egyesével átvizsgálni minden szórófejet, s eltávolítani belőlük a netán odaköltözött rovarokat.

Télen ajánlatos a csapokat kinyitni és vízteleníteni a rendszert, ellenkező esetben a megfagyott víz kárt okozhat a csövekben. Ehhez célszerű a gerincvezeték végét úgy kialakítani, hogy nyitható legyen.

pszv