Díjazták A magyar címer és zászló ünnepe rajzpályázat kárpátaljai nyerteseit

2016. április 2., 14:59 , 795. szám

Március 31-én adták át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által meghirdetett A magyar címer és zászló ünnepe rajzpályázatban részt vett nyertes kárpátaljai diákoknak tehetségükkel és fantáziájukkal kiérdemelt okleveleiket és díjaikat. A díjátadó helyszíne a beregszászi magyar konzulátus volt, ahol a kutatóintézet elnöke, Szász Jenő, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára, Balogh Dénes ungvári magyar konzul, valamint Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul köszöntötte és jutalmazta meg az ifjú alkotókat.

Közel húsz tehetséges gyermek és fiatalember, valamint azok szülei, rokonai és felkészítő tanárai várták március 31-én, csütörtökön délután a nemzeti jelképek ünnepének alkalmából meghirdetett pályázat eredményhirdetését a Magyarország Beregszászi Konzulátusán.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul köszöntötte az ifjú alkotókat a konzulátus eskütermében. Hangsúlyozta, hogy a benyújtott kárpátaljai rajzok szimbolikájában érezhető az az érzelmi impulzus, amely mind a helyiekben, mind pedig a Magyarországról érkező, Kárpátalján ideiglenesen tartózkodó emberekben növeli az összetartozás érzését. A főkonzul köszöntőjében méltatta a pályázatot kidolgozók aktív és eredményes munkáját, amelynek köszönhetően a program a határon túli gyermekeket is megszólította, ösztönözvén őket arra, hogy alkossanak, mondják el saját ceruza- és ecsetvonásaikkal, mit jelentenek számukra a magyar nemzet jelképei.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke megköszönte a kárpátaljai magyar konzulátusoknak, hogy lehetővé tették azt, hogy a pályázat sikeresen eljuthatott Kárpátaljára, valamint azt, hogy az eredményhirdetésre sem kellett Budapestig utazni. Az elnök külön megköszönte a jelen lévő szülőknek, felkészítő pedagógusoknak a munkájukat. Elmondta, hogy a pályázatra beérkezett több mint 2500 alkotásnak a negyede Kárpátaljáról származott, ami azt jelenti, hogy az elcsatolt területek legaktívabbja Kárpátalja volt. „A legkisebb lélekszámú határon túli magyar nemzeti közösségünk a legelkötelezettebb a magyar nemzethez való ragaszkodásában” – vélekedett Szász Jenő. Majd hozzátette: „Én hiszek a magyar feltámadásban”, amelyet az elnök szerint mi sem jelez jobban, mint hogy a díjak átadására Kárpátalján, a magyar konzulátus eskütermében kerül sor, ahol „annyi magyar van, hogy nem férünk el, nem tudunk leülni” – utalt a terem zsúfoltságára.

Az elnök beszéde végén biztatta a gyermekeket és a fiatalokat, hogy pályázzanak a következő évben is, majd ismételten megköszönte a pedagógusoknak a nehéz idők ellenére is kitartó munkájukat: „Ez ad erőt nemcsak az itt élő magyar közösségeknek, hanem az anyaországiaknak és a többi elszakított területen élő magyar közösségeknek is.”

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára abbéli reményét fejezte ki, hogy a jövőben is indulhat majd hasonló pályázat, és mind a szövetség, mind pedig a kutatóintézet ilyen formában is kifejezheti, hogy a kárpátaljai magyarok mennyire fontosak. A főtitkár köszönetet mondott a diákoknak, hogy pályáztak, mivel ez annak bizonyítéka, hogy a fiatalokban ott él a nemzeti öntudat, és ezt képesek felhasználni és összekapcsolni a magyar identitást leginkább kifejező jelképekkel, amelyek összekötik a Kárpát-medencei magyarságot: a címerrel és a zászlóval.

A köszöntőbeszédek után került sor a díjak kiosztására. A rajzpályázaton hat kategóriában indulhattak általános és középiskolások, valamint egyetemisták. A nyertesek a következők: Óvoda: 1. Orosz Ramóna, 2. Mikita Zsófia, 3. Iváncsó Anasztázia. Általános iskola 1–2. osztály: 1. Gogola Mária, 2. Kovács Zoltán, 3. Kardkovács Réka. Általános iskola 3–4. osztály: 1. Vajzer Szabrina, 2. Gerics Zsuzsanna, 3. Szuperák Dorina Általános iskola 5–6. osztály: 1. Bobruska Viktória, 2. Béres Lajos Gergő, 3. Litinec Tímea. Általános iskola 7–8. osztály: 1. Szabó Krisztina, 2. Tóth Regina, 3. Papp Erik István. Középiskola: 1. Petrusevics Vivien Nikolett, 2. Mihók Alex, 3. Tegze Ágnes. Különdíjasok: Kelemen Viktória, Szanyi Izabella, Orémusz Lajos Levente.

A nyertes diákok szignójukkal ellátott, kreatív művei Szalipszki Endre főkonzul felkérésére ezentúl a beregszászi magyar konzulátus eskütermének falát díszítik.

rsz