Nagy a külföldi igény a magyarországi gyógykezelésre

2016. április 5., 16:10 , 795. szám

A jogszabály jelenleg már csak az Ukrajnában élő magyarokra vonatkozik. Az elmúlt nyolc évben több mint 1100, a környező országokban élő magyar beteg anyaországi gyógykezelését támogatta a magyarországi költségvetés, összesen több mint 172 millió forint értékben.

A kormány még 2007-ben alkotta meg azt a rendeletet, amely a környező országokban nehezen vagy egyáltalán nem elérhető egészségügyi ellátások igénybevételéhez igyekszik hozzásegíteni a határon túl élő magyarokat. Kivéve az Európai Unió tagállamainak és társult tagjainak állampolgárait, rájuk ugyanis már kiterjed az Unión belüli szabad betegáramlás szabálya.

A legnagyobb számban 2014-ben támogatta a magyar állami költségvetés a szomszédos országokbeli magyarok gyógykezelését, akkor 283 határon túli magyar gyógyult Magyarországon, összesen majdnem 30 millió forintból. A legtöbb pénzt ugyanakkor egy évvel korábban, 2013-ban fordították ilyen célra, akkor több mint 34 millió forinttal támogatta a költségvetés 140 ukrajnai és 68 szerbiai magyar anyaországi gyógykezelését.

(magyaridok.hu/VV)