Hős volt? Vagy áruló? Vagy bűnbak?

„Görgeinek híják a silány gazembert,/ Ki e hazát eladta cudarúl./ Kergesse őt az istennek haragja/ A síron innen és a síron túl.” – kezdődik imígyen Vörösmarty Mihály Átok c., 1849. október 10-én szerzett verse, melyben egyik legnagyobb költőnk hitszegő vezérnek, pofonvert, megrugdalt inasként hadseregét az ellenségnek önként átadó árulónak, sőt féregnek titulálta az 1848 – 1849-es forradalom és szabadságharc nevezett altábornagyát. Akinek pályája a honvédsereg fővezérségéig ívelt, világosi fegyverletétele miatt azonban alakja máig megosztja a közvéleményt és a történészeket. Derék hazafi volt? Vagy áruló? Vagy bűnbak a függetlenségi harc elbukásáért? Az olvasó talán közelebb jut a kérdés eldöntéséhez, ha röviden megismeri életét.

A leendő hadvezér a nemesi ősökre visszatekintő Görgey György és a polgári származású Perczián Erzsébet gyermekeként látta meg a napvilágot 1818. január 30-án. Középfokú tanulmányait a lőcsei és a késmárki líceumban végezte el. Tanári pályáról álmodott, ám az őt katonának szánó édesapja nyomatékos kérésére végül is a Tullni Katonai Utászakadémia hallgatója lett, melynek elvégzése után, 1836-ban megkezdte szolgálatát a császári hadseregben. Apja halála után azonban – főhadnagyi rangban – leszerelt, és természettudományos érdeklődésétől hajtva, 1845-ben vegyészeti tanulmányokba kezdett a híres Prágai Károly Egyetemen, 1848 elején át is vehette kémiatanári diplomáját. Ám a március 15-én kitört forradalom Görgey életében is cezúra lett.

Figyelemmel kísérte a forradalom eseményeit, s amint elolvasta a Batthyány-kormánynak a honvédsereg megalakítására kiadott, május 17-i felhívását, ő is jelentkezett a nemzeti, forradalmi hadseregbe. Jellasics horvát bán szeptember 11-én megindított dunántúli támadása után őrnaggyá léptették elő, s a Csepel-sziget katonai parancsnokaként feladatul kapta az oda sereglő önkéntesek kiképzését. Majd október elején Perczel Mór nemzetőr ezredes (később honvédtábornok) alárendeltségében Roth és Philippovics horvát tábornokok serege ellen vezényelték. A vegyészből lett őrnagy október 4-én Tácnál, majd az október 5-re virradó éjszaka Soponyánál is megverte és fegyverletételre kényszerítette az ellenséges sereg elővédjét, október 7-én pedig Perczel és Görgey csapatai, valamint a Csapó Vilmos által vezetett tolnai népfelkelők Ozoránál bekerítették, és megadásra bírták magát a fősereget is. Helytállása elismeréseként Görgeyt ezredessé, majd rövidesen tábornokká léptették elő, és őt állították a feldunai hadtest élére.

December 16-án a Windisch­g­rätz herceg által vezetett magyarországi császári fősereg átkelt a Lajtán, és a Duna mentén haladva, megindult Pest-Buda felé. Görgey – egy kisebb összecsapást leszámítva – harc nélkül visszavonult, s az osztrákok a hónap végére a főváros közelébe értek. Időközben viszont a Muraközből felrendelt, immár tábornokká előléptetett Perczel is a térségbe érkezett, Kossuth pedig arra utasította, hogy egyesüljön Görgey seregével, majd összefogva, állítsák meg a császáriakat. December 30-án azonban, Mórnál csak Perczel csapatai állták el az ellenség útját – és súlyos vereséget szenvedtek. A legyőzött tábornok Görgeyt tette felelőssé a csatavesztésért, mondván, hogy nem sietett a segítségére, míg a feldunai hadtest parancsnoka szerint Perczel volt a hibás, amiért nem várta be őt.

A csatavesztést követően az Országgyűlés, valamint a kormány hatásköreit betöltő Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) kiürítette Pestet, és Debrecenbe tette át a székhelyét. A fővárosban tartott haditanács úgy döntött, hogy Perczel rendezkedjen be a Tiszántúl és benne Debrecen védelmére, Görgey pedig vonuljon a Felvidékre, részben, hogy maga után vonja (és az Országgyűlés, valamint az OHB ideiglenes székhelyétől elvonja) Windischgrätz főerőit, részben, hogy felmentse a császáriak által ostromlott Lipótvárat. S bár az erődítmény Görgey odaérése előtt elesett, a hadművelet másik célját sikerült elérni: a császári főparancsnok megosztotta seregét, csapatai egy részét a feldunai hadtest üldözésére vezényelte, többi egységével pedig nem indított támadást Debrecen ellen.

Míg Win­disch­grätz megült Pest-Budán, Görgey serege 1849 januárjában – utóvédharcok közepette – végigvonult a Felvidéken, majd kitörve a köré fonódó császári gyűrűből, elérte a Hernád völgyét, s abban aláereszkedve, február elején egyesült a tervezett magyar ellentámadásra összevont többi honvédegységgel. A kormány ekkor Henryk Dembinski altábornagyot, az 1830–1831-es lengyel szabadságharc hősét nevezte ki a magyar fősereg főparancsnokává, aki azonban a Heves megyei Kápolnánál 1849. február 26-27-én vereséget szenvedett Windischgrätztől. S bár a vereség nem volt súlyos, a lengyel hadvezér mégis belebukott: a Tiszafüredre visszavonult magyar sereg tisztikara fellázadt a főparancsnok ellen, a lengyel tábornokkal már eddig is rossz kapcsolatban álló Görgey és tisztjei pedig őrizetbe vetették Dembinskit. Kossuth Lajos, az OHB elnöke és a magyar honvédség legfőbb, csak az Országgyűlésnek felelős vezetője a hír hallatán zendülés és árulás vádjával haditörvényszék elé akarta állíttatni, és főbe akarta lövetni Görgeyt. A helyszínen lefolytatott vizsgálat során azonban megbizonyosodott róla, hogy a tisztikar egy emberként le akarja váltatni a vereség miatt minden tekintélyét elvesztett Dembinskit, ezért elmozdította őt a posztjáról, és Vetter Antal tábornokot állította a helyére. A zendülő tábornok megúszta a haditörvényszéki tárgyalást, sőt, mivel Vetter megbetegedett, gyógykezelésének idejére Kossuth – nagy tekintélye és népszerűsége miatt – Görgeyt nevezte ki a fősereg ideiglenes főparancsnokává. Így ő vezényelhette le az 1849. április 1-jén megindított diadalmas tavaszi hadjáratot. A hadművelet részletes bemutatásától helyhiány miatt eltekintek (a hadjáratról amúgy is bőven írtam egy korábbi cikkemben). A lényeg: a honvédcsapatok Hatvannál, Tápióbicskénél, Isaszegnél, Vácnál és Nagysallónál fényes győzelmeket arattak a császáriak fölött, majd az I. komáromi csatában felmentették a féléve ostromlott, de hősiesen kitartó Komáromot, ám az ószőnyi ütközetben nem tudták megsemmisíteni a nyugat felé hátráló magyarországi osztrák fősereget, mely alaposan megtépázva bár, de vissza tudott vonulni Pozsony alá. A hadjárat záróakkordjaként a honvéd fősereg május 21-ére bevette a budai várat, hat nap múlva pedig Görgey megkapta az altábornagyi rangot. S még a „Görgey-ellenes” magyar történész, Márkus István szerint is kitűnt hadvezéri képességeivel, esetenként személyes bátorságával. Ám amikor június derekán támadásba lendült a Vág mentén, az Itáliából az olasz szabadságküzdelmek átmeneti elfojtása után Magyarországra átvezényelt császári egységekkel, valamint orosz csapatokkal megerősített ellenséges erők a zsigárdi és a peredi csatában is győzelmet arattak fölötte, majd a Haynau táborszernagy által vezetett osztrák erők Győrnél is megverték. A II. komáromi csatában megakadályozta, hogy az osztrákok menetből bevegyék az erődítményt, ám a nyugatról támadó osztrákok és az északkeletről előrenyomuló cári intervenciós erők közt manőverezve vissza kellett vonulnia a Szeged–Maros vonalra.

A vereségeket követően hadseregében eluralkodott a csüggedés, Szemere Bertalan miniszterelnök észrevétele szerint pedig éppen Görgeytől terjedt lefelé a reménytelenség érzése. Augusztus elején le is váltották Görgeyt a honvédség főparancsnoki tisztéről, és Józef Bemet – vagy ahogy mi jobban ismerjük: Bem Józsefet – nevezték ki a helyébe. A lengyel tábornok átvette a déli magyar hadsereg vezetését, ám augusztus 9-én, Temesvárnál döntő vereséget szenvedett az óriási túlerőben lévő Haynau ellenében. Görgey nem ért, nem is érhetett idejében a csatatérre. Két nap múlva pedig Kossuth és a Szemere-kormány lemondott, s Görgeyre ruházták a politikai, valamint a katonai hatalmat, hogy ezek birtokában kezdjen tárgyalásokat az oroszokkal a fegyverletételről. A cári intervenciós fősereg vezetése viszont csak a feltétel nélküli megadást fogadta el, így Görgey augusztus 13-án, Világosnál, a magyar fősereggel letette a fegyvert Paskievics herceg csapatai előtt.

I. Miklós cár kérésére I. Ferenc József osztrák császár nem állíttatta haditörvényszék elé Görgeyt, akit csak ausztriai száműzetésre ítéltek. A kiegyezés után hazatért Magyarországra, és Visegrádon, majd Budapesten élte le hosszú élete hátralévő évtizedeit. A magyar fővárosban hunyt el 1916. május 21-én. De áruló volt-e, vagy sem? Kossuth annak tartotta… Tény, hogy ellenezte a Habsburg-ház 1849. április 14-i trónfosztását, a tavaszi hadjárat után tárgyalásokat folytatott a bécsi udvarral való megegyezést óhajtó békepárttal, s ha Szemere jól látta, a szabadságharc záró szakaszában elvesztette a győzelembe vetett hitét. Márkus szerint pedig már a temesvári csata előtt, a kormány háta mögött a fegyverletétel feltételei felől tapogatózott Paskievicsnél. Mindezek alapján árulónak lehet-e tekinteni? A választ az olvasóra hagyom…

Lajos Mihály