Kárpátalján ülésezett a parlament költségvetési bizottsága

2016. május 24., 20:00 , 802. szám

Az ország függetlensége óta első ízben fordult elő május 21-én, hogy Kárpátalján, Ungváron tartott kihelyezett ülést Ukrajna Legfelső Tanácsának költségvetési bizottsága – jelentette a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció sajtószolgálata.

Az ülésen jelen voltak a kormány képviselői, megjelentek a kárpátaljai parlamenti képviselők, valamint a megye vezetői, köztük Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar alelnöke.

A tanácskozás résztvevői sorra vették a megye legfájóbb, központi állami beavatkozást igénylő problémáit. Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó ezzel kapcsolatban jelezte: az idei költségvetés több kérdést és akadályt vetett fel, mint amennyi lehetőséget biztosított a problémák megoldására.

Elhangzott, jelentős pótfinanszírozást igényel a megfelelő közlekedési infrastruktúra kialakítása a megyében, illetve a jó minőségű utak építése és karbantartása. Ugyancsak sok a probléma Kárpátalján a szakközépiskolák finanszírozásával, az alsós tanulók étkeztetésével, az iskolai autóbuszok beszerzésével. Megoldatlan probléma a kedvezményekre jogosult utasok szállításának finanszírozása is.

Hennagyij Moszkal emellett felvetette a kárpátaljai különleges gazdasági övezet feltámasztását, amely lökést adhatna a helyi gazdaság fejlődésének, idevonzaná a külföldi befektetéseket. Ugyancsak fontosnak nevezte a kormányzó a szőlőtermesztők problémáinak jogszabályi rendezését.

Különös hangsúlyt kapott a bizottsági ülésen a megyei árvízvédelmi programok megfelelő finanszírozása. Hennagyij Moszkal emellett felkérte a képviselőket, hogy járjanak közben annak a törvénynek az elfogadása érdekében, amely lehetővé tenné, hogy a Kárpátalján importvámból befolyó többletbevételek 50 százalékát a megye útjainak javítására fordítsák.

A tanácskozáson elhangzott, a költségvetési bizottság tagjai támogatni fogják, hogy az ungvári ülésen felvetett témák többsége, ezen belül is mindenekelőtt az útjavítás, valamint a tiszai árvízvédelmi intézkedések még az idén pótlólagos költségvetési támogatásban részesüljenek.

A megye szükségleteinek parlamenti megjelenítésébe és a Kárpátalját érintő kérdésekkel kapcsolatos döntéshozatal előkészítésébe az itteni képviselőket is bevonják – biztosított a tanácskozás befejezése után Andrij Pavelko, a költségvetési bizottság elnöke.

(carpathia.gov.ua/Kárpátalja)