300 év múltán is lobognak még Rákóczi zászlói
Zászlóbontás Mezőváriban és Beregszászban
Miután Magyarország osztrák segítséggel felszabadult a török elnyomás alól, a nemesség és a polgárság lemondott a királyválasztás jogáról, és elfogadta a Habsburg-ház trónöröklési jogát. Az új uralkodóval új törvények, új adónemek morzsolták a magyar jobbágyságot és nemességet, és ezzel megjelent a Habsburg-abszolutizmus. A jogaiktól és földjeiktől megfosztott magyar rendek, de legelsőként a jobbágyok úgy döntöttek, nem tűrik tovább az elnyomást, szabadságuk, saját törvényeik megtépázását. Az elégedetlen parasztok nevében Esze Tamás, a tarpai jobbágy és a felkelő parasztok vezetője az akkor még lengyelországi Brezán városában bujdosó II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemhez fordult azzal a kéréssel, hogy álljon az élére a készülődő szabadságharcnak. Rákóczi Ferenc eleget téve a kérésnek, hadi lobogóit hazaküldvén, rajtuk a latin felirattal: „Cum Deo pro Patria et Libertate!” (Istennel a hazáért és a szabadságért), Bercsenyi Miklóssal Brezán várában megfogalmazta kiáltványát, amit az utókor brezáni pátensként vagy brezáni kiáltványként ismer, és amellyel fejedelem minden „nemes és nemtelen” magyart fegyverbe szólított. Kárpátalján elsőként 1703. május 21-én Mezőváriban, majd május 22-én Beregszászban jelezték a Rákóczitól kapott vörös hadizászlók kibontásával, hogy a szabadságharc és egyben a tiszaháti felkelés elkezdődött. Ez előtt a zászlóbontás előtt tisztelgett a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség(KMKSZ) május 21-én Mezőváriban és Beregszászban.
Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára üdvözölte a jelenlévőket Mezőváriban, majd Berki Károly, a KMKSZ Mezővári Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Rámutatott, hogy mikor a magyar történelem egy jeles eseményére emlékezünk, akkor tiszteletünket fejezzük ki az akkori hősök nemes cselekedetei iránt. A történelmi múltat visszaidézve láthatjuk, ahogy a mezővári parasztok elkötelezték magukat a nemzetük és hazájuk védelme mellett. A Rákóczi-szabadságharcban részt vevők emléke példaként szolgál a mai és elkövetkezendő nemzedékek számára azoknak, akik a trianoni békediktátum után is úgy döntöttek, maradnak szülőföldjükön magyarnak, válnak védőbástyájává a magyarságnak, tartozzanak bármelyik országhoz is.
Vinnai Győző, a Magyar Országgyűlés képviselője ünnepi beszédében Rákóczi általa idézett szavain keresztül rámutatott arra, hogy az akkori osztrák birodalom és az azóta a magyaroknak nem kedvező történelmi események árnyékában, több mint 300 évvel a Rákóczi-szabadságharc után is sikerült a magyar beszédet megőrizni. A XVIII. század szívós magyar népe kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem 50 évig markolta szablyáját, hogy megakadályozza hazájának tartománnyá süllyesztését, az egységes Ausztriába való integrációját. Nem az volt a cél – fogalmazott képviselő –, hogy a Habsburg-házat megfosszák trónjától, hanem az, hogy Magyarország alkotmányos jogai megmaradjanak. „Rákóczi Ferenc nem akart király lenni, nem magánérdek mozgatta őt, hanem a magyarság érdeke” – hangsúlyozta Vinnai Győző. Bár a nemesség és a jobbágyság akkoriban ellenségei voltak egymásnak, a fejedelem szabadságharcának eszméje mégis túlmutatott a föld- és vagyonelosztás érdekein, s a két szembenálló fél félretette sérelmeit, és vállvetve harcoltak egymás mellett, elvetve az osztrák hatalom által Magyarországnak szánt sorsot, a tartományiságot. „Rákóczi a legnagyobb hőse volt a magyarságnak” – jelentette ki Vinnai Győző, majd hozzátette, a fejedelem nem fogadta el a szabadságharcot lezáró szatmári békét és a királyi kegyelmet, lemondott vagyonáról, és száműzetésbe vonult. Most, 300 évvel később nem ugyanúgy, de továbbra is meg kell védenünk hazánkat attól, hogy tartománnyá váljon – hangsúlyozta a képviselő. Az elmúlt évszázadokban a nemzetközi konstellációk kedvezőtlenek voltak Magyarország számára. A szabad világ nem segített 1848-ban, sem a világháborúkban, sem 1956-ban a nemzetünkön – mutatott rá Vinnai Győző, majd hozzátette, a magyarságnak mindig magáért és magányosan kellett harcolnia. „Most kultúránkat, identitásunkat kell megvédenünk. Ígérhetem, hogy meg fogjuk védeni csodálatos nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat, és nem fogunk meghátrálni, mint ahogy Rákóczi Ferenc sem hátrált meg. Ki fogunk állni saját alaptörvényünk, alkotmányos jogaink mellett, és kiállunk a magyarság mellett, éljenek a Kárpát-medencében bárhol” – ezzel a gondolattal fejezte be a politikus a beszédét utalva a brüsszeli kötelező betelepítési kvóta önkényességére.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és a Beregszászi Járási Tanács elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy amikor a nagyvilágban bárhol zászlóbontásra kerül sor, akkor egy nemes ügyhöz keresnek pártosokat. Ilyenkor akadnak támogatók, és akadnak ellenzők is. Amikor Mezőváriban megtörtént a zászlóbontás, szép számmal voltak legények, akik kiálltak életükkel a szabadság eszméje mellett. Büszkének kell lennünk erre, hiszen a magyar szabadság egyik bölcsője Kárpátalján, így Mezőváriban is volt. Sin József beszédében rámutatott, hogy Rákóczi példája volt az, amely megmutatta az új nemzedéknek, hogy ezek az eszmék nem válthatók anyagi haszonra, Rákóczi volt az, aki meghagyta nekünk a szabadság legnemesebb értelmezését. „Ő a magyar függetlenség és szabadság szimbóluma” – vélekedett a Beregszászi Járási Tanács elnöke. Majd elmondta, hogy a szabadságért még ma is küzdeni kell, hiszen vannak olyan erők, amelyek nem szuronnyal, de körmönfont ideológiákkal próbálják az embereket behálózni és igában tartani.
Ezt követően Menyhárt János, Mezővári református lelkésze is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rámutatott, hogy Rákóczi hitvallása oda volt a zászlajára írva: Istennel harcolt a hazáért és a szabadságért, a Mindenható adott erőt, hogy újra és újra felkeljen, és folytassa nemes harcát népéért.
A Kész Barnabás, a megyei tanács KMKSZ-frakciójának képviselője és a salánki hagyományőrző kör alapítója által vezetett salánki és főiskolai hagyományőrző csoport tagjai kurucnak öltözve bontották ki Rákóczi a haza védelméért harcba hívó zászlóit, majd Császár István, a Rákóczi-főiskola oktatója felolvasta II. Rákóczi Ferenc és gróf Bercsényi Miklós brezáni kiáltványát.
A mezővári rendezvényen tárogatón játszott Pirigyi Gergely, felléptek a magyarországi Szennai Művészeti Iskola diákjai, a BorzsaVári népi zenekar, valamint a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai szavaltak. Fellépett a Torzsás Andrea vezette Pillangó néptáncegyüttes, Petőfi Sándor Rákóczi című versét pedig Kiss Alexandra adta elő. A rendezvény végén a vendégek megkoszorúzták a mezővári református templom falán található Rákóczi-emléktáblát.
A mezővári ünneplést követően – mint ahogy 1703-ban a zászlók kibontása – Beregszászban folytatódott a szabadságharc kezdetét jelentő zászlóbontást méltató ünnepség.
A beregszászi rendezvényt Kész Barnabás nyitotta meg. Miután itt is felolvasták a brezáni kiáltványt magyarul és ukránul, kibontották Rákóczi hadba hívó lobogóit, majd Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet igazgatója köszöntötte a Beregszász főterén összegyűlt érdeklődőket. Mint beszédéből megtudtuk, a mezővári és beregszászi zászlóbontás folytatása a lengyelországi Brezán városában elkezdett, a szabadságharcra emlékező rendezvénysorozatnak (amelyről korábban olvashattak lapunkban is). Az igazgatónő beszédében az esemény és az arról való megemlékezés szimbolikus jelentéseiről beszélt. Mint vélekedett, a zászlóbontás egyrészt roppant fontos, hiszen egy magyar sorsot megfordító szabadságharc vette kezdetét a zászlók lobogásával, másrészt az esemény az újrakezdést is szimbolizálja. A rendezvény évről évre ennek az újrakezdésnek az üzenetét akarja eljuttatni Kárpátalja magyarságához.
Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektor asszonya köszöntőjében elmondta, hogy immáron negyedik alkalommal emlékezünk a kárpátaljai nép egyik történelmi gyökerét jelentő múltbéli eseményre, a Rákóczi-szabadságharcra. „A fa a gyökerei által tud megkapaszkodni a földben, s nekünk egy 300 évre visszanyúló közös, mély gyökerünk van itt, amibe belekapaszkodva megmaradhatunk ebben a bonyolult világban, ebben a háborgó tengerben, ami ezt a kis, ölelésnyi hazát körbeveszi – mutatott rá a rektor asszony. – A Rákóczi-kultusz jegyében indította négy évvel ezelőtt a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet azt a rendezvénysorozatot, amely visszaidézheti a dicső múlt fényes napjait, ami adhat egy lehetőséget arra, hogy valóban két lábon, egyenes derékkal itt álljunk, és kapaszkodjunk meg azon a földön, ahonnan mindig megpróbáltak minket elhessegetni” – tette hozzá Orosz Ildikó. A különböző, Rákóczival kapcsolatban álló rendezvényeken keresztül tökéletesen kirajzolódik, hogy az említett kultusz gyarapszik, terebélyesedik – fogalmazott a főiskola rektor asszonya, majd hangsúlyozta, hogy Rákóczi zászlói mindannyiunkéi, hiszen ezen zászlók alatt sorakoztak őseink háromszáz éve, és ezért erőt adhatnak most is a túléléshez. Beszéde végén Orosz Ildikó reményét fejezte ki, hogy a rendezvény tovább gyarapodik majd a jövőben, sőt egy olyan mozgalommá válik majd, amely visszahozza dicső korunkat, és segíti a jövőt.
A köszöntőbeszédeket a Kokas Banda fellépése, majd a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport előadása és táncháza követte.
A vendégek a rendezvényt követően megkoszorúzták a beregszászi Esze Tamás-emlékművet.
Szaniszló Róbert
