Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

(Az Újszövetség Könyve elé)

Ez a könyv a könyvek könyve,

Szegény ember drágagyöngye.

Égi harmat lankadtaknak,

Világosság földi vaknak.

Bölcsességnek arany útja:

Boldog, aki rátalál!

Szomjas lelkek forrás-kútja,

Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,

Királyon lánc, rabon napfény,

Tévelygőnek hívó harang,

Roskadónak testvéri hang.

Elhagyottnak galambbúgás,

Viharvertnek ereszet,

Haldoklónak angyalsúgás:

„Ne félj: fogd a kezemet.”

Gyermeknek is: „Mily szép rege”,

Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”

Fal, – s túl rajta élő hangok,

Köd, s benn zengő hárfák, lantok.

Templomok közt legszebb templom:

Csak megnyitom s benn vagyok.

Ablakán a Paradicsom

Rózsáira láthatok.

Minden fakul, minden romlik,

Márványvár is összeomlik.

Bíborleplek ronggyá málnak,

Dicsőségek füstbe szállnak.

Csak ez a könyv nem tér porba,

Mintha volna élő lelke!…

Ez a könyv a Mózes bokra:

Isten szíve dobog benne.

Gárdonyi Géza életműve Eger szépséges városával forrott össze. Mindenekelőtt a rokonszenves település világhírű várával. És ez így van rendjén. Mert az írói életmű kétségkívül legismertebb regénye az Egri csillagok, és mert ez a mű feledhetetlen olvasmányélményt nyújtva számol be az egri hősök önfeláldozásáról: arról a dicsőséges várvédelemről, mellyel sikerült megtörni a törököket, az iszlám világ európai invázióját a XVI. században.

A regény azt az igazságot is példázza, hogy a vár ereje nem a falakban, hanem „a védők lelkében vagyon”. De azt ugyancsak felemelően meséli el, hogy a hős férfiak mellett csöppet sem voltak kevésbé bátrak vagy állhatatosak az egri nők. Nem véletlenül lett az Egri csillagok a hazaszeretet regénye, és nem véletlenül mondja Gárdonyi, hogy ez a legjobb műve.

Nagyepikai alkotásai közül továbbá A láthatatlan embert a legkedvesebb, az Isten rabjait pedig a legszebb regényének tekinti a szerző. Ez mind igaz. De hol vannak a Gárdonyi Géza-versek?

Erre a kérdésre már nem olyan könnyű felelni. Mert a kötelező iskolai tananyag nem tartalmazza szerzőnk költészetének ismertetését, viszont az irodalomtörténet-írás számon tartja, hogy azt nem kisebb tekintély, mint maga Kosztolányi Dezső is méltatta annak idején. A magyar nyelv egyik legnagyobb stilisztája „jelentős költőnek” mondta Gárdonyit. Hangsúlyozta költeményeinek „egyenletes, sugárzó melegségét”.

Nos, az Írás a Bibliába című Gárdonyi Géza-versből valóban mintha „melegség” áramlana, és az „egyenletes” jelzőnek ugyancsak helyt lehet adni. Olyannyira, hogy nehéz döntés elé kerül a vers értelmezője, ha szeretne kiemelni egy-egy jelentékenyebbnek, frappánsabbnak gondolt sort. Az Újszövetség Könyve elé alcímet viselő költemény minden sora hangsúlyos, fontos. Olvassuk el még egyszer, és látni fogjuk, hogy ez nem udvariaskodás a hazaszeretet regényének írója előtt…

Penckófer János