Második hónapja mérnek deflációt Ukrajnában

2016. augusztus 9., 12:14

Idén júliusban júniushoz képest 0,1 százalékkal csökkentek, az év eleje óta pedig 4,8 százalékkal nőttek az árak a fogyasztási cikkek piacán – jelentette az Ekonomicsna Pravda az Állami Statisztika Szolgálat (Derzssztat) tájékoztatása alapján. Az élelmiszerek és az üdítőitalok fogyasztói ára júliusban 0,9 százalékkal esett.

„A legnagyobb mértékben (20,1 %-kal) a zöldségek ára csökkent. 2,3–0,1 százalékkal kerültek kevesebbe a szalonna, a rizs, a tej, a tejtermékek, a vaj, a cukor, a hal és a halkészítmények. Ugyanakkor 3,9–0,7 százalékkal drágultak a tojás, a gyümölcsök, a feldolgozott gabonatermékek, a hús és a húskészítmények, a napraforgóolaj” – áll a közleményben.

A szeszesitalok és a dohányáru 2,5 százalékkal kerültek többe, ami főként a dohányáru 3,7 százalékos drágulásával hozható összefüggésbe.

A ruházat és a lábbeli 3,5 százalékkal lett olcsóbb, ezen belül a lábbeli 4 százalékkal, a ruházat 3,3 százalékkal.

A lakás, a víz, a villamos energia, a gáz és az egyéb fűtőanyagok árának (díjának) 1,7 százalékos emelkedését mindenekelőtt a melegvíz-szolgáltatás tarifájának 1,6-szeres növekedése magyarázza.

„A közlekedési tarifák összességében 0,4 százalékos emelkedését döntően az üzemanyagok és a kenőanyagok árának 0,5 százalékos, a közúti szállítás 0,4 százalékos drágulása magyarázza. Ugyanakkor 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek a gépkocsik” – jelentette a Derzssztat.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy 2016 júniusában 0,2 százalékos deflációt mértek Ukrajnában.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)