Vegyi fegyverek bevetésének előkészítésével vádolták meg a szakadárok a kormányerőket

2016. szeptember 5., 14:58 , 817. szám

Nagyszabású tájékoztatási kampányba kezdett a DNR szakadár „köztársaság” az Ukrán Fegyveres Erők (ZSZU) lejáratására, azt állítva, hogy a kormányerők augusztus folyamán széles körben alkalmaztak a terrorista állások és civil objektumok lövetésére „tiltott” fegyvereket – közölte Facebook-oldalán Dmitro Timcsuk, az „Információs Ellenállás” csoport koordinátora, akit a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata idéz.

A szakadárok a Donyec-medencei tűzszünet betartásának ellenőrzésére hivatott Közös Koordinációs és Ellenőrző Központ orosz képviselőivel elhatározták, hogy előkészítik beterjesztésre az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ) a ZSZU által elkövetett tűzszünetsértések statisztikáját, amelyben a hangsúly a Grad rakéta-sorozatvető rendszerek bevetésén van.

A DNR szerint 80 esetben vetett be az ukrán hadsereg Grad rakéta-sorozatvetőket, 688 alkalommal alkalmaztak 122, illetve 158 mm-es tüzérségi lövegeket, 171 esetben harckocsit, 2806-szor pedig páncélozott harcjárművet vetettek be.

„A feladat végrehajtása során a DNR vezetése még tovább ment, egyúttal azzal is megvádolva az ukrán hadsereget, hogy vegyi fegyverek (zarin és yperite) bevetését készítette elő a Donyec-medencében, melyeket állítólag már el is juttattak a harcok övezetébe” – jelezte Timcsuk.

A DT emlékeztet, hogy a Donyec-medence egyes régióit megszállva tartó „orosz-terrorista haderő” az utóbbi napokban összességében betartja a szeptember 1-jétől meghirdetett tűzszünetet, s nem lövik a ZSZU állásait a minszki megállapodások által tiltott fegyverekből. Ugyanakkor az ellenség a terület rejtett elaknásítására, illetve arra használja fel a fegyvernyugvást, hogy felkészüljön szabotázs és felderítő tevékenység folytatására a terrorellenes művelet (ATO) övezetében.

(zn.ua/Kárpátalja)