Templombúcsú Beregszászban

2016. szeptember 21., 09:53 , 819. szám

A beregszászi római katolikus Szent Kereszt felmagasztalása templom búcsúját szeptember 18-án tartották. A szentmise főcelebránsa dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt.

Az érsek prédikációjában kiemelte, hogy a Szent Keresztre nem mint Krisztus kínzóeszközére emlékeznek, hanem az emberekért vállalt szenvedés és áldozat jeleként tisztelik. Mindannyiunknak megvan a keresztünk, kinek kisebb, kinek nagyobb, sokszor mások keresztjét könnyebbnek érzékeljük, de mégis hordoznunk kell és elfogadnunk, hiszen így juthatunk el az örök életbe.

A mise alatt az Úr asztalát beregi szőttes borította, nem véletlenül. Molnár János esperes, a beregszászi gyülekezet plébánosa az oltárterítő kapcsán elmondta, hogy abba bele van szőve a kárpátaljai, a beregi nép szenvedése, rögös útja, ami mutatja, hogy ki kell tartani a jövőben is, táplálkozni kell a múltból és építeni a jövőt – fogalmazott Molnár János.

Az ünnepi szentmise végén a Krisztus keresztjének egy darabját tartalmazó ereklye jelenlétében tartottak körmenetet a templom körül, majd kereszthódolattal zárult a szertartás. A templombúcsú mindig jó alkalom arra, hogy a Kárpátalján élő katolikus közösségek hívei találkozzanak, feltöltődjenek, ápolják testvéri kapcsolataikat. A mostani ünnepségre közel 600 fő gyűlt össze egész Kárpátaljáról. A rendezvényen jelen volt Marossy József vásárosnaményi plébános és Fülöp Gábor Zsuzsa beregszászi magyar konzul is.

A körmenet után a beregszászi székhelyű Sodró együttes adott koncertet, melyen a Kárpát-medence táncaival és muzsikájával ismerkedhetett meg a nagyérdemű. A zenés-táncos produkciót követően szeretetvendégséggel ért véget az ünnepség.

/VE/