Gólyabál a Rákóczi-főiskolán

2016. november 25., 19:07 , 829. szám

November 23-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán az elsőévesek beavatási szertartásainak egyik legfontosabbikára, a gólyabálra. A Gólyatáborral és az említett bállal bezárólag az ifjú főiskolások immáron teljes értékű tagként funkcionálnak a Rákóczi-főiskola diáktársadalmában.

A főiskola Hallgatói Önkormányzata (HÖK) által szervezett esemény megnyitóján Fülöp-Gábor Zsuzsanna beregszászi magyar konzul asszony úgy vélekedett, a gólyabál estéje mérföldkő a gólyák életében, a rituálékkal pedig egy új szakaszba lép majd az életük, amelyben sokkal felelősségteljesebben kell majd viselkedniük az őket körülvevő világban. A konzulasszony beszédében azt kívánta, hogy mind az első éves hallgatók, mind pedig a környezetükben élő személyek gyarapodjanak szellemi javakban és jól becsüljék meg a főiskolai időszakot, hiszen soha annyi idejük nem lesz már a tanulásra, önmaguk fejlesztésére, mint az alatt a négy-öt év alatt, amit a főiskolán tölthetnek.

„A kedvünk ellenére való dolgunkban türelmesek, a boldogságban háládatosak, a jövendő dolgaira nézve pedig reménykedők legyünk” – idézte Fülöp-Gábor Zsuzsanna a Heidelbergi káté sorait beszéde zárásaként.

Dr. Rácz Béla, a főiskola rektorhelyettese a megnyitón elismerően szólt a Hallgatói Önkormányzat frissen megválasztott tagjairól, akik a stafétabot átvétele után rögtön a gólyabál szervezéséhez fogtak és sikerült igényesen és színvonalasan megszervezni azt. Rácz Béla hangsúlyozta, a főiskola vezetősége mindenben a HÖK segítéségére lesz. A rektorhelyettes minden gólyának sok sikert kívánt ahhoz a feladathoz, amely során össze kell egyeztetni a tanulást, az önkormányzatban elvégzendő munkát, a szórakozást és, mint fogalmazott, az alvást. Rácz Béla rávilágított: a tanári kar a diákhiedelemmel ellentétben nem azért van, hogy ezekben a dolgokban akadályozza a diákokat, sőt, a tanári kar előrébb segíti a diákokat egészen a diplomaszerzésig.

Bodor Dominik, a HÖK elnöke köszöntőbeszédében reményét fejezte ki, hogy a bál alkalmával a diákok közé fogadott gólyák aktív résztvevői lesznek a főiskola és nem utolsósorban a kárpátaljai magyarság életének is.

A köszöntések után következett az ünnepi műsor. Elsőként a főiskola hallgatóiból felállt zenekar, az RGB szórakoztatta a közönséget, majd őket követte az est fénypontja, a gólyatánc egy gyönyörű keringő formájában. A tánc koreográfusa Kepics Andrea volt.
A keringő után a bálon résztvevő elsős hallgatók letették a hagyományos gólyaesküt, majd Maksai Attila református lelkész és Marosi István görögkatolikus pap kért áldást a főiskolai életükre. 

Mint minden évben, most is a diákok szavazás formájában számos kategóriában jelölték a főiskola legjobbnak számító diákjait és tanárait, így a hagyományokhoz hűen idén is átadásra kerültek az év „legjei” díjak.

A bál hajnalig tartó mulatsággal zárult.

rsz