Szavcsenkót kizárták a Batykivscsina frakciójából

2016. december 20., 12:02

Nagyija Szavcsenko parlamenti képviselőt kizárták az ellenzéki Batykivscsina párt parlamenti frakciójából – jelentette be Andrij Parubij házelnök a Legfelső Tanács keddi ülésén.

„A Batykivscsina politikai párt képviselői frakciója 2016. december 16-i ülésén kizárta a frakcióból Nagyija Viktorivna Szavcsenko ukrán képviselőt a párt és legfelső tanácsi frakciója működési elveivel össze nem egyeztethető tevékenységéért” – idézi a házelnököt az Ukrajinszka Pravda.

A portál emlékeztet, a közel két évet orosz fogságban töltött Szavcsenko távollétében, a Batykivscsina listavezkizáetőjeként jutott képviselői mandátumhoz 2014-ben. Idén december 13-án a képviselő kilépett a Batykivscsinából, viszont nem hagyta el a párt frakcióját.

Sajtóhírek szerint december 7-én Szavcsenko titokban Minszkbe utazott, ahol találkozott Alekszandr Zaharcsenkóval és Igor Plotnickijjal, a DNR és az LNR kelet-ukrajnai szakadár képződmények vezetőivel. Moszkvában megerősítették, hogy Oroszország is képviseltette magát a szakadárok vezetőivel a fogolycseréről folytatott megbeszélésen.

Kijevben többen felrótták a volt fogolynak, hogy a hivatalos csatornák megkerülésével bocsátkozott tárgyalásokba a szakadárokkal.

Sajtóhírek szerint képviselők kezdeményezték Nagyija Szavcsenko kizárását a parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottságából, amelyben a fogságából való hazatérése óta dolgozott.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)