Döntött a bíróság a Kárpátalján elfogott emberkereskedők előzetes letartóztatásba helyezéséről
Előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön az Ungvári Városi-Járási Bíróság hármat a négy férfi közül, akiket emberkereskedelemmel gyanúsítanak – jelentette az UNN hírügynökség Nagyija Hejrusra, a bíróság szóvivőjére hivatkozva.
Az ügyben három ungvári illetőségű ukrán és egy szlovák állampolgár érintett.
A külföldi 480 ezer hrivnya óvadék ellenében kerülhet szabadlábra. Esetében az óvadék mértékét a Büntetőeljárási törvénykönyv alapján határozták meg, amely különösen súlyos bűncselekmények elkövetése esetén a létminimum 300-szorosában maximálja a megállapítható óvadék összegét – mutatott rá Hejrus. Hasonló összegű óvadékot állapított meg a bíró az egyik ungvári illetőségű letartóztatott számára is, míg egyik társa 352 ezer hr óvadék lefizetése esetén védekezhet szabadlábon. A negyedik gyanúsítottat a bíróság egészségi állapota miatt házi őrizetbe helyezte és elektronikus karperec viselésére kötelezte.
A gyanúsítottak kárpátaljai nőket toboroztak „intim szolgáltatások nyújtására” a szomszédos Szlovákiába – emlékeztet az UNN. Mihajlo Husztej, a Kárpátalja megyei rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó osztályának operatív megbízottja a hírügynökségnek elmondta, hogy a két kárpátaljai lányt, akiknek a kiutaztatását az országból sikerült megakadályozniuk, a Vkontaktye közösségi oldalon toborozták az emberkereskedők. Ők most tanúként szerepelnek az emberkereskedés miatt indított büntetőeljárásban.
A mukachevo.net hétfőn számolt be az emberkereskedők elfogásáról a kisszelmenci ukrán–szlovák határátkelőnél, illetve Kisszelmencen a Kárpátalja megyei rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó osztályának, valamint az Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Főosztálya Operatív Részlegének munkatársai által.
(unn.com.ua/Kárpátalja)