Dulakodás Odesszában Szvitlana Loboda fellépése miatt

2017. május 29., 10:09 , 855. szám

Dulakodás támadt hazafias szervezetek aktivistái és a rendőrség között az odesszai Ibiza éjszakai klub előtt Szvitlana Loboda énekesnő koncertje miatt vasárnap este – jelentette a Dumszkaja.

A helyi portál szerint az aktivisták az előadás ellen tiltakoztak, valamint az előadó kiutasítását követelték, „lehetőség szerint az ukrán állampolgárságától való megfosztásával együtt”. A közrendet nagyszámú rendőr biztosította a helyszínen.

A Dumszkaja emlékeztet, hogy Loboda rendszeresen fellép Oroszországban. Egyes nyilatkozatai miatt vegyes a megítélése Ukrajnában.

Ismeretlenek előbb két petárdát dobtak a tömegbe, majd két füstgránátot. A rendőrök meg akartak motozni két aktivistát, ám azok ezt megtagadták. Emiatt dulakodás tört ki, melynek során valaki könnygázt vetett be. A motozást megtagadó aktivistákat végül előállították, ám nem sokkal később szabadon bocsátották őket – írja a Dumszkaja.

Két hamis bombariadó is volt az Ibiza klubban. A szervezők végül törölték a fellépést.

A portál rendőrségi forrásra hivatkozva utóbb közölte, hogy a nemzeti rendőrség az ügyben egyetlen jegyzőkönyvet vett fel „kisebb garázdaság” miatt, az incidens kapcsán senkit nem vettek őrizetbe.

(dumskaya.net/Kárpátalja)