Pert nyert a román csendőrség ellen az Erdély-zászló miatt március 15-én megbírságolt EMNP-alelnök

2017. június 28., 10:43 , 859. szám

Első fokon pert nyert a román csendőrség ellen Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke, akit több társával együtt a kolozsvári március 15-i ünnepség alkalmából emeltek ki a tömegből, amiért Erdély-zászlóval vonultak az ünneplők között.

A bíróság határozatáról az EMNP számolt be múlt csütörtökön közleményben. A bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését a párt által megbízott ügyvéd kezdeményezte. A csendőrség 30 napon belül támadhatja meg az első fokú ítéletet.

Soós Sándor üdvözölte a bíróság döntését. Elmondta: meggyőződése, hogy a csendőrség alkotmányos jogot sértett, s ezért azt tervezik, hogy feljelentik a hatóságot túlkapás miatt, amennyiben jogerősen megnyerik a pert. A hatóság már 2016-ban is hasonlóan járt el, gyűlöletkeltő és diszkriminációra felbujtó szimbólumnak tekintve Erdély zászlaját.

A csendőrség később azt állította, hogy nem az Erdély-zászlóért bírságolt, hanem azért, mert a felvonulók megtagadták a vitatott zászlók bevonását a szervezők kérése ellenére.

Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnöke az MTI-nek akkor „perverziónak” nevezte, hogy a hatóság a szövetségre – mint szervezőre – próbálja hárítani a jelkép eltávolítása miatti felelősséget. Közölte, a rendezvényt megelőző egyeztetésen a csendőrség arra figyelmeztette a szervezőket, hogy az Erdély-zászló románellenes és alkotmányellenes jelkép, és ha ilyen zászlót látnak a felvonuláson, a szervezők kötelessége ezeket eltávolítani. Csoma szerint a felvonuláson is a csendőrség kérte a szervezőket, hogy szólítsák fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket.

Az incidens után az RMDSZ és az EMNP Kolozs megyei szervezeteinek vezetői közös panasszal fordultak a román belügyminiszterhez kifogásolva a csendőrség eljárását.

(MTI/Kárpátalja)