Zsille Gábor: Pont
Az erdő titokzatos pontja,
ahol a húszméteres fenyők birodalma
átmenet nélkül nyírekre vált.
Nem tévedés, húszméteres: irdatlan nyurgák
az északi fák, például Białystok mellett,
törzsük töredezett, ráncos, csak a felső
negyedén-ötödén meredeznek ágak.
Az erdő titokzatos pontja, ahol a süppedős
tűlevélszőnyeg hirtelen megszakad,
és már ritkás füvön és fekete földön lépek,
a félhomály helyett fény, a kriptacsönd
helyett tücskök, madárdal, nyár, zizzenő
levelek, gallyak, a távolban valami rikolt.
Mögöttem fenyők, fenyők, előttem nyírliget.
Egy bokor ágai között mélybarna pók lebeg.
Lennék e rejtelmes ponton egy nyír, lennék
a pók, nem sejtve, mi végre születtem ide,
mire megy ki ez az egész, lennék a pók, a nyír,
tudatlanul élvezve létem, a felfoghatatlan
otthont. Vagyok a nyír, a pók.
Zsille Gábor (1972) költő, műfordító, a Magyar Napló folyóirat versszerkesztője, érdekesen foglal állást az élet csodája mellett. Ahogy a tudomány s a sajtó területén mondani szokás, indirekt módon. Vagyis a műben megszólaló személy úgy tudósít egy természeti-növényzeti jelenségről, hogy az – közvetettsége révén – létszemléleti értelmet nyer.
A vers látszólag egy érdekes természeti leírásnak ígérkezik. Olyan érzés, mintha egy újságíró „kis színest” írna megszokott hétvégi rovata számára, egy személyes hangvételű élménybeszámolót arról, hogy „Białystok mellett” hogyan váltja föl a tűlevelűt a lomblevelű erdő. Ám ez csak a látszat. Sokkal többről tudósít a mű.
Az érzékletesség mellett ez a rövid költemény szemléletesen utal arra a többre, ami az élet csodáját jelenti. A versben a „pont” valójában fordulópont, az a határmegjelölés, ahol „a félhomály helyett fény, a kriptacsönd helyett tücskök, madárdal, nyár, zizzenő levelek, gallyak” mutatkoznak már, vagyis maga az élet tűnik fel. A vers utolsó sorai pedig emberlétünk lehetséges boldogságát is érintik, hogy végtelen okoskodásaink helyett, talán célszerűbb lenne „tudatlanul élvezni a létet”, ezt a „felfoghatatlan otthont”…
Penckófer János