Pintér Lajos: tóth menyhért-énekek (gyerkőcök)

jókedvemben festettem

ezt a képet

kezükkel lábukkal

kalimpálnak

a gyerkőcök az égnek

játszanak bolondoznak

boldog lázban égnek

mikor fürdöttem

a folyóban

mily fájó az emlék

rossz falábamat

lecsatoltam

és elfutottak

világgá futottak vele

a gyerekek

világgá futtatták

szégyenem

gyerkőcök gyerkőcök

kiabáltam

azt mi mintha lehetne

hozzátok vissza a lábam

mindent fehérre fest

a feledés

mindent felold

a nevetés

nem haragszom rátok

sőt rátok hagyom

hogy javítsátok

a rontott világot

gyerkőcök gyerekek rátok

kezetekkel lábatokkal

kik integettek az égnek

kalimpáltok

kik játszva játszván

örök lázban égtek

Pintér Lajos, a kortárs magyar költészet kiválósága, egész ciklust szentel a képzőművész Tóth Menyhért életének és műveinek. A szerző Tóth Menyhért-énekeknek nevezi a láthatóan sajátos stílusban megírt költeményeit, melyek legfeltűnőbb jegye, hogy nagy betűk és írásjelek nélkül születnek. Ennek okát nyilván a költő művészet-felfogásában kell keresni, mint ahogy Tóth Menyhért képzőművészeti alkotásai úgyszintén különleges forma- és színvilágúak. Mondhatni: amilyen összetéveszthetetlen egy Tóth Menyhért-festmény, ugyanolyan egy Pintér Lajos-költemény.

Ám a külső formajegyeken túl, az itt olvasható gyerkőcök című vers egyik legfeltűnőbb belső momentuma mégis valami egyéb: az a „jelenet”, mikor egy bizonyos „faláb” „lecsatolásáról” esik szó. A versbeli beszélő meséli ezt, aki nem azonos a vers szerzőjével, de természetesen nem lehet azonos az 1980-ban elhunyt festőművésszel sem. Vagy ez utóbbival mégis? Mindenesetre a lecsatolható „faláb” tekintetében a gyerkőcök című versben megszólaló személy igenis hasonlít kiváló festőművészünkre. Tóth Menyhért alig volt húszéves, amikor jobb lábát amputálták…

Penckófer János