A magyarországi ukrán önkormányzat elnöke is nyilatkozott az oktatási törvényről

2017. szeptember 14., 14:21

Jurij Kravcsenko, a magyarországi Országos Ukrán Önkormányzat elnöke közösségi oldalán, nyílt levélben írta le véleményét az ukrajnai Legfelsőbb Tanács által elfogadott oktatási törvényről, melyben azt kívánja elmagyarázni, hogy a magyar kormány miért fogadta negatívan a történteket.

„Nem szeretném értékelni, sem taglalni a törvényt, csak megpróbálom elmagyarázni, hogy Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere miért véli Ukrajna részéről hátbaszúrásnak az eseményeket” – írja Jurij Kravcsenko. Ezt követően felsorolja, hogy az Oroszországgal való konfliktus kezdete óta mivel segítette Magyarország Ukrajnát. „Ukrajnától egyetlen kérésük volt: ne fogadjanak el olyan oktatási törvényt, amely megfosztja a nemzeti kisebbségeket a nekik járó jogoktól. Ezért negatív Magyarország hozzáállása a történtekhez. Európában nem lehet nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvényeket elfogadni a nemzeti kisebbségek beleegyezése nélkül. Ukrajna, amely európai fejlesztési irányba halad, számba kell vegye az európai szaktudást, s az új jogszabályait európai normákhoz kell igazítania. Reménykedem abban, hogy Ukrajna elnöke nem írja alá, hanem módosítja a szóban forgó törvényt” – olvashatjuk a bejegyzésben.

A továbbiakban leírja, hogy számtalanszor felteszik neki a kérdést, hogy miért nem működnek Magyarországon ukrán nyelvű iskolák. „Azért nincsenek ukrán iskolák, mert Magyarországon nem él ukrán közösség kompakt módon, csak szórványban. Van vasárnapi iskola, s ebben az évben megpróbáltunk nyitni egy első ukrán osztályt is egy magyar iskolán belül, Budapest központjában. Az osztályba egyetlen egy gyerek iratkozott be. Kétségtelenül kell védeni és fejleszteni az államnyelvet Ukrajnában. Viszont ezt bölcsen és körültekintően kell csinálni, hogy az ukrán nyelv használata presztízskérdés legyen, nem pedig egy kényszerített tevékenység. S véleményem szerint elsősorban a hivatalokban, a minisztériumokban és a Legfelsőbb Tanácsban kellene áttérni az ukrán nyelv használatára” – írja Kravcsenko.

(ipress.ua/VV)