A nagybányai Horthy családról

A 150 éve született vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója tiszteletére.

Ennek az előkelő s ma is virágzó családnak szoros kötődése van szűkebb pátriánkhoz – Kárpátaljához. A távoli ősöket Debrecenben találjuk. 1635-ben két testvér, Horthy István és János címeres nemeslevelet szereznek. István, az ismert családfa alapítója a nemesítéskor nagybányai református lelkész volt, innen a nagybányai előnév. Nagybányán ma is megvan az a ház, amelyikben annak idején lakott. Felesége, beregdaróci Daróczy Anna az egyik legrégebbi beregi család sarja volt. Egy fiukról, Istvánról van tudomásunk, ki atyja nyomdokain haladt, mert ő is lelkész lett, sőt mi több, 1689-ben bekövetkezett haláláig öt éven át az erdélyi egyházkerület püspöke is volt. Felesége Máramaros­szigetről szigeti Szerencsy Anna volt, nekik is csak egy gyermekük ismert, szintén István, aki már nem a lelkészi pályát választotta, hanem az Erdélyi Kancellária jegyzője s levéltárosa lett, majd II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari titkára, 1710-ben a kuruc táborokban dühöngő pestis áldozata lett. Felesége Ilosváról, a nagyhírű nagyilosvai Ilosvay családból való Ilosvay Julianna volt. Lakását az anyai Szerencsy-birtok egyikén, Nagykirván is tartotta, Taracköz szomszédságában.

Három gyermekükről tudunk: Istvánról, Lászlóról és Krisztináról. Csak László családja ismert, előbb ő is Nagykirván lakott feleségével, sárosmagyarberkeszi Katona Druzsiannával, de ő nagyon fiatalon meghalt. Másodszor a Husztról származó, de Ugocsában, Szőlősvégardóban lakó dralepszkai Horváth családba házasodott, s ide tette át lakását. E házasságból egy fiú született: Sámuel, aki felesége, Darvay Sára után Vajnágon lakott, csak egy gyermekről van emlékezet: Júliáról, aki 1786-ban született, s a técsői református anyakönyvben van bejegyezve. Az apa katonaként a francia háborúban halt meg 1796-ban.

Horváth Júlia, László második felesége is fiatalon halt meg. László harmadszor is megházasodott, szunyogi Szunyoghy Klárát vévén feleségül, e házasságból született 1761-ben Szőlősvégardóban ugyancsak László, aki kétszer is házasodott: először szolnoki és jármi Jármy Anna volt a felesége, aki 26 éves korában meghalt, két gyermeket, Teréziát és Istvánt hagyva maga után. István 1795-ben született Ardóban, házitanítója a szőlősi Csorba József, a későbbi híres orvos volt. Később az anyai Jármy-birtokra, Ramocsaházára költözött. Ennek fiát, Istvánt, Kenderesen találjuk, s az ő gyermekük Miklós, aki a későbbi kormányzó, és itt született 1868-ban. Kétségtelen, hogy e nagymúltú családnak ő lett a legmagasabbra elért tagja, akinek több mint ezeréves múltunk legvészterhesebb évtizedeiben kellett a nemzet hajójának kormányánál állania, s hiszem, hogy eljön az idő, amikor személyének megítélése megtisztul.

Visszatérve a kormányzó dédatyjának, Lászlónak a második házasságára: mivel Jármy Anna fiatalon meghalt, másodszor a tiszaújhelyi Ujhelyi Polixénát vette feleségül. Ebből a házasságból is született két gyermek: Sándor (1802–1875) és Mária, Várady-Solymosy Mihályné. Sándor Tiszaszalkára házasodott, kisguti Guthy Anna volt a felesége, laktak Ardóban és Beregszászban, az utóbbi helység temetőjében nyugszanak, valamint három fiuk is: Gyula, László és Pál. A legkisebb fiú, Vilmos örökölte a szőlősvégardói birtokot, ő, illetve leánya, Ágnes, Szentpály Benjáminné volt a szőlősvégardói kúria utolsó lakója a XX. sz. elején. A fentebbi Pál (1833–1883) és felesége, Bay Katalin (1847–1909) gyermekei közül Emma Székely Kálmán beregszászi orvos felesége volt, Etelka (1874–1943) csebi Pogány Pál beregi főispán felesége. A balazséri kastélyukban van most a Beregi Református Egyházmegye konferenciatelepe, valamint Sándor gyermekük Mezőkaszonyba tette át lakását, leszármazottai ma is ott élnek.

E pár soros tanulmány rövid visszatekintés csupán a csaknem 400 éve ismert família történetére. Látunk köztük papot és püspököt, fejedelmi titkárt és katonát, kormányzót és főispánt. A földbirtokaik igazgatása mellett részt vállaltak egy-egy református gyülekezet gondnokságában és építésében. Hogy Máramarosban Taracközön és Kökényesen, Ugocsában Szőlősvégardóban még mindig hallani magyar szót, az részben nekik is köszönhető. Emlékük legyen áldott.

Közli: Józan Lajos
ny. lelkipásztor, Salánk