Közösségeik elmúlt évét értékelték a külhoni magyar pártok a Martosi Szabadegyetemen

2018. július 8., 14:23 , 912. szám

A közösségeiket érintő legfontosabb történéseket értékelték, valamint a rájuk váró kihívásokról beszéltek a külhoni magyar pártok vezetői múlt szombaton a hatodik Martosi Szabadegyetem hagyományos nemzetpolitikai fórumán.

A Kárpát-medencei kerekasztalként is jellemzett fórumon Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke, Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke vett részt.

Menyhárt József a felvidéki magyar közösség és az MKP eredményeit sorolva a magyar kormány támogatásával megvalósuló gazdasági fejlesztéseket, az óvodaprogramot és az új felvidéki magyar médiaprojekt, a ma7 médiacsalád útjára indítását emelte ki. Az MKP elnöke terveik között említette a közösségépítést.

Szabó Ödön az elmúlt időszak romániai politikai eseményeit felidézve elmondta: az RMDSZ nem ideológiai alapon, hanem a helyi magyarság céljai mentén működik együtt a romániai politikai erőkkel, s ennek vannak eredményei is. Kiemelte: markánsan sikerült csökkenteni a központi kormányzat döntési lehetőségeit az önkormányzatok vonatkozásában.

Brenzovics László részletezte a kárpátaljai magyarságnak a jelenlegi ukrán kormányzat alatt kialakult problémáit. Rámutatott: 2014 óta Ukrajnában az addig meglévő kisebbségi jogok visszavétele zajlik, úgy, hogy lépéseivel Kijev szembemegy az 1996-ban elfogadott alkotmányban megfogalmazottakkal is. Példaként hozta fel az új oktatási törvényt. Rámutatott: rendkívül válságos a helyzet, s abból a kiutat csak az egész ukrajnai helyzet normalizálódása mutathat. Ugyanakkor örvendetesnek nevezte, hogy Magyarországnak harmadszorra is nemzeti kormánya lett, mert – mint mondta – eddig az tette a legtöbbet a külhoni magyar közösségek boldogulásáért.

Németh Zsolt bevezetőjében a Kárpát-medencei nemzetpolitikai táborok múltjáról és küldetéséről beszélt, „nemzetpolitikai erőműveknek” nevezve azokat. Szólt arról, hogy a magyar nemzetpolitikának is foglalkoznia kell a nemzetközi tendenciákkal, mivel fontos választási időszak vár a régióra a jövő évben. Kijelentette: Magyarország a következő négy évben a Szövetség Európáért mottó jegyében tevékenykedik majd.

(MTI/Kárpátalja)