Egyre égetőbb a gázár emelésének kérdése

Mostanság egyre gyakrabban kerül szóba, hogy emelkedhet a földgáz lakossági fogyasztói ára, méghozzá igen jelentős mértékben.

A szakértők és az újságírók már áprilisban arra számítottak, hogy bejelentik az áremelést, ám egyelőre nem történt semmi. Egyesek szerint a „hatalom” nem tudta rászánni magát a lépésre, ezért halasztották el az intézkedést. Azóta viszont szinte nem telik el hét anélkül, hogy a miniszteri kabinet valamelyik tagja, néha maga Volodimir Hrojszman miniszterelnök ne értekezne arról a médiában, hogy a gázár az Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között folyó tárgyalások egyik meghatározó témája, s a kormány arra törekszik, hogy a legoptimálisabb feltételekről sikerüljön megállapodni az ország legnagyobb hitelezőjével.

Ezek a hírek azt a képzetet kelthetik az emberekben, hogy a kormányzat hősi küzdelmet folytat a lakosság védelmében a „gonosz” IMF-fel, amely az utolsó bőrt is lenyúzná a népről a kölcsön fejében. Félreértés ne essék: az IMF valóban nem egy jótékonysági intézmény, erről Magyarországon is sokat mesélhetnének. Ám esetünkben nem az ő bűnük, hogy drágul a gáz, az embereknek pedig nincs pénzük, hogy megfizessék.

A helyzet nagy vonalakban a következő. Ukrajna hitelt kért az IMF-től, hogy vissza tudja fizetni a korábban felvett pénzeket, az IMF pedig egy sor gazdasági és társadalmi reformtól tette függővé a kölcsön folyósítását, többek között attól, hogy a lakosság számára is világpiaci áron értékesítsék a földgázt. Ukrajna ezt a feltételt az előző hitellel együtt elfogadta, később azonban, amikor a legutóbbi nagy gázáremelés után nem sokkal ismét árat kellett volna emelni, meghátrált, és immár több mint egy éve halogatja a lépést.

Érthető, ha a polgár úgy gondolja, tartsa meg a Jóisten a kormány szokását, halogassák csak tovább a gázáremelést. De hiba lenne azt hinni, hogy a lakosság nem fizeti meg kamatostul a kormány politikáját. Tudhatjuk, a világon semmi sincs ingyen, így a gáz sem. Ha mi vagy a kormány nem fizetjük meg a Naftohaznak, a nemzeti energetikai vállalatnak az elfogyasztott gáz tényleges, azaz világpiaci árát, a vállalat gyengül, ami megmutatkozik az ország gazdasági teljesítményén, pénzügyi helyzetén is. A bajok előbb-utóbb a nemzeti valután, a hrivnya fizetőerején is megmutatkoznak, amit a polgár abból vehet észre, hogy ismét nőnek a fogyasztói árak, méghozzá úgy, hogy a jövedelmek növekedése elmarad az árakétól. És akkor megint baj van. Mint már annyiszor. Arról még nem is beszéltünk, hogy valahányszor a kormány az elmúlt húszegynéhány évben a költségvetésből igyekezett finanszírozni a lakossági segélyeket, szubvenciókat, a lakossági gázárat, azt mindig behálózta a korrupció, egyszóval meglopták az államot. Magyarán: az IMF ezúttal nem akar egyebet, csak átlátható viszonyokat a gáz körül.

Kérdezhetik: hát ezt nem tudják Kijevben? Tudják! De ha tudják, miért vonakodnak árat emelni? Azért, mert azt remélik, valamiképpen sikerül elkerülniük a drágulást, és az ezzel járó lakossági elégedetlenséget. Jövőre elnököt, majd parlamentet is választunk, és aggódó politikusaink szeretnének kormányon maradni. Hogy milyen áron? Nekik mindegy, hiszen ők pontosan tudják, hogy az árat a polgárok fogják megfizetni.

A valóság az, hogy becslések szerint a földgáz árát több mint 20, egyesek szerint közel 30 százalékkal kellene emelni. Az Ukrán Nemzeti Bank a gáz és a kommunális szolgáltatások árának 25%-os emelkedésével számol idén, a szégyenlős Gazdaságfejlesztési Minisztérium egyelőre csak 18%-os emelkedést vall be. És nincs rá mód, hogy elkerüljük az újabb megrázkódtatást, akár az IMF nyomására, akár azért, mert az államnak többé nincs rá pénze, hogy helyettünk fizessen. Ha pedig valaki ennek ellenére megpróbál erőszakot tenni a gazdaság törvényein, annak megint olyan összeomlás lehet a vége, mint amilyen a 2014–2015-ös volt.

szcs