Nem ülnek össze a normandiai négyek

2018. szeptember 2., 14:42

Az orosz külügyminiszter szerint Olekszandr Zaharcsenko kelet-ukrajnai szakadár vezető meggyilkolása kijevi provokáció volt, amely után szó sem lehet arról, hogy leüljenek tárgyalni a kelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó, úgynevezett normandiai négyek, Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország.

„A jelenlegi helyzetben lehetetlen beszélni a legközelebbi, normandiai formátumban tartandó tárgyalásokról, amelyek megrendezését sok európai partnerünk akarja” – mondta orosz újságíróknak Szergej Lavrov, aki szerint Ukrajna a provokációval meg akarta hiúsítani a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtását. Lavrov szerint a Zaharcsenko-gyilkosság „súlyos, elemzést igénylő helyzetet” teremtett.

Olekszandr Zaharcsenko kelet-ukrajnai szakadár vezető pénteken halt meg egy kávéházban végrehajtott pokolgépes támadásban. Az Interfax orosz hírügynökség szombaton jelentette, hogy van még egy halottja a merényletnek, de kilétét nem közölte. A robbanásban megsérült Olekszandr Tyimofejev, a szakadár kormány „miniszterelnök-helyettese”.

Míg Moszkva szerint Kijev áll a merénylet mögött, az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint a gyilkosság vagy szakadár bűnözők vagy az orosz titkosszolgálatok műve volt. A merényletet a szakadár „hatóságok” terrorcselekménynek minősítették, majd rendkívüli állapotot hirdettek ki a szakadár „Donyecki Népköztársaságban”. A kiemelt fontosságú ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság a Zaharcsenko-merénylettel kapcsolatban „nemzetközi terrorcselekmény” címén indított eljárást.

A 42 éves Zaharcsenko 2014. november 4-e óta volt az önkényesen kikiáltott „Donyecki Népköztársaság” vezetője, korábban már több, ellene irányuló merényletkísérletet túlélt. A „népköztársaság” élére ideiglenesen Dmitro Trapeznyikov „miniszterelnök-helyettes” került.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézte szombaton Eduard Baszurint, a donyecki hadműveleti parancsnokság illetékesét, aki szerint „az ukrán junta” megkezdte az előkészületeket a Donyec-medence elleni támadásra. Baszurin szerint az ukrán fegyveres erők a Vihar–2018 hadművelet ürügyén felvonultattak egy támadó alakulatot Mariupolnál, nehézfegyvereket és tüzérséget vonnak össze Rozivka település mellett, továbbá Urzuf környékére is érkeztek egy gépesített gyalogsági és egy tüzérségi dandár egységei. Szeptember 14-én indulhat meg a támadás – mondta Baszurin, és beavatkozást kért a nyugati országoktól, hogy állítsák le a „háborúsdit játszó Porosenko-rezsimet”.

(hirado.hu/MTI)