„Minden tanévkezdés hajóba szállást jelent”

Református líceumok tanévnyitója Tiszapéterfalván

2018. szeptember 5., 10:56 , 920. szám

Szülőföldünkön négy, diákjaik számára keresztyén szellemiségű nevelést és magas szintű oktatást nyújtó középfokú tanintézetet működtet a Kárpátaljai Református Egyházkerület: a Nagydobronyi Református Líceumot, a Nagyberegi Református Líceumot, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumot, valamint a Tiszapéterfalvai Református Líceumot. Ez utóbbi valójában a közigazgatásilag Tiszapéterfalvával összevont Tivadarfalván működik, s így a kárpátaljai református líceumok közös tanévnyitó ünnepségére is a tivadarfalvai református templomban került sor.

Az egyházi vezetők és a líceumok zászlait kezükbe emelő zászlóvivő diákok ünnepélyes bevonulása után Hunyadi Attila, a Máramaros–ugocsai Református Egyházmegye esperese, tiszapéterfalvai lelkész tartott szentbeszédet Máté evangéliumának azon története alapján, melyben a tanítványok – Jézus szavára – hajóba szállnak, hogy átkeljenek a Galileai-tenger (más néven: Genezáreti-tó) túlpartjára. S bár heves vihar tör rájuk, mely rémülettel tölti el szívüket, ám Jézus lecsendesíti a tengert, s ők nyugodtan folytathatják útjukat. A felvett bibliai igeszakasz alapján az esperes kifejtette: „Minden tanévkezdés hajóba szállást jelent a diákok számára. S ahogy a tanítványok számára sem volt könnyű az átkelés, úgy a diákok számára sem mindig megy könnyen a tanulás. De tovább kell menni az úton. És igaz, hogy egyházunk számára újabb és újabb ideológiák lehetetlenítették el, nehezítik meg az oktatást. Ám nekünk olyan Urunk van, akinek a segítségével ellenszélben is tudunk haladni, és aki lecsendesíti a tengert. Isten eddig is megsegített, s ezután is megsegít minket. Ezzel a hittel kezdjük az új tanévet” – mondta. A diákokhoz fordulva, arra hívta fel a figyelmüket, hogy Isten használni akarja őket, megérteti velük, hogy szereti őket, és megérinti szívüket. „Legyetek hát hálásak azért, hogy egyházi líceumban tanulhattok” – zárta szavait.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke beszéde kezdetén hálát adott Istennek, hogy ismét elérkeztünk egy új tanév megnyitásához, s Isten csodájának nevezte, hogy egyre több fiatal tanul a református egyházi líceumokban. Majd visszatérve a tenger elcsendesítésének bibliai történetéhez, azt üzente a diákoknak, hogy líceumi tanulmányaik tengerének túlpartjára érve lesz mit megköszönniük Istennek, és nemcsak a vizsgákon, de az élet iskolájában is. Leszögezte: csak Jézussal együtt lehet célba érni, s ha a diákok benne hisznek, aki életét adta értünk, s értük is, meg tudja oldani életük problémáit. Megjegyezte: Jézus nélkül az egyén és a világ elveszett, de Krisztussal együtt révbe ér az ember. Végezetül pedig Isten áldását kérte a diákokra, a gyermekeiket a líceumokba járató szülőkre, valamint az itt tanító, nevelő pedagógusokra.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy csak akkor tudunk megmaradni, ha összefogunk. Tóth László, a Nagyberegi Református Líceum lelkész-igazgatója az egyházkerület tanügyi bizottságának nevében köszöntötte a megjelenteket, majd felelevenítette az elmúlt huszonöt évet, melynek során líceumok, egyházi óvodák, cigányiskolák születtek, és megerősödött a református egyházi oktatás. Megköszönte a hitoktatóknak nagy jelentőségű munkájukat, s arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy meg kell becsülni szolgálatukat. Ezt követően szólt az intézmények épületeinek a felépüléséről, megjegyezve, hogy ez is fontos, de a lelki építkezés is az. Sőt, könnyebb felépíteni egy épületet, mint lelkiekben felépíteni magunkat. Beszéde végén külön kiemelte a Técsői Magyar Tan­nyelvű Református Líceum érdemeit, mely a szórványmagyarságot segíti megmaradásában, továbbá szót ejtett a líceumok diákjainak kiváló tanulmányi eredményeiről, megjegyezve, hogy a múlt tanévet befejezett 190 végzős 90 százaléka kezdi meg most felsőfokú tanulmányait Magyarországon és Kárpátalján. De – mint leszögezte – az Úr építi a házat. Övé a dicsőség.

Seres János, a Tiszapéterfalvai Református Líceum lelkész-igazgatója kifejtette: megtiszteltetésnek érzi, hogy idén itt tartották meg a kárpátaljai református líceumok tanévnyitó ünnepségét. Majd a 2018/2019-es tanévért elmondott imádság és áldás után a Himnusz eléneklése zárta le a rendezvényt.

Lajos Mihály