Várni kell a Munkács és Budapest közötti közvetlen vasúti összeköttetés megteremtésére

2018. szeptember 7., 18:25 , 921. szám

Most már csak az év végére ígérik a Munkács–Budapest járat elindítását az illetékesek, holott ennek még augusztusban meg kellett volna történnie – derül ki a Zakarpattya Online írásából.

„Remélem, idén elindítjuk az új Munkács–Budapest közvetlen járatot. Már majdnem kész az indításra, rendkívül sikeresnek ígérkezik és lesz iránta kereslet a piacon” – idézi a portál Volodimir Omeljan infrastrukturális minisztert.

A mukachevo.net azt írja, érdeklődésükre az Ukrzaliznicja állami vasúttársaságnál nem tudták megmondani a járat indításának pontos dátumát. A portál emlékeztet, hogy két éve folynak a tárgyalások a Munkács–Budapest intercityről.

Korábban az Ukrzaliznicja arról tájékoztatott, hogy nyár végéig elindul az új járat. Az M Stúdió regionális televízió még júliusban közölte, hogy az augusztus 1-jén induló első vonatra minden jegy elkelt.

Az ukrán állami vasúttársaság ígérete szerint a vonat hat óra alatt teszi majd meg a Munkács és Budapest közötti mintegy 400 kilométeres távot Nyíregyháza és Debrecen érintésével.

A magyar fővárosba szóló másodosztályú jegyek ára előreláthatóan valamivel több mint 700 hrivnya, az első osztályúaké pedig mintegy 1000 hrivnya lesz majd.

(zakarpattya.net.ua/mukachevo.net/Kárpátalja)