Négy új taggal bővült a Rózsahölgyek Társasága

2018. október 20., 14:43 , 927. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusának dísztermében tartotta éves avatóünnepségét a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága október 18-án, ahol 4 új taggal bővült a szervezet.

Az avatóünnepség elején Simon Tünde, a társaság tagja röviden összefoglalta a rózsahölgyek eddigi tevékenységét, munkáját. November 12-én lesz öt éve, hogy megalakult ez a közösség, a mai napra pedig már 36 tagot számlálnak. Az öt év alatt számos rendezvényt szerveztek, egyik céljuk a rászoruló gyermekek segítése. Emellett néhány híres beregszászi hölgy tiszteletére rózsatöveket ültettek Beregszászban, ezzel is szépítve a város köztereit – mondta el beszámolójában Simon Tünde.

A szervezet célja, hogy a jóságot, a szelídséget és a harmóniát közvetítse az élet minden területén a hétköznapokban. A tagok ennek megfelelően jótékonysági rendezvényekkel, kulturális estekkel hívják fel mindezen nemes célokra a figyelmet.

Az ünnepség alkalmával Szilá­gyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte: a rózsahölgyek szolidaritása nagyon fontos Kárpátalján és Magyarországon, ugyanis azok az erények, amelyek itt elhangzottak, a külső és belső szépségnek foglalatai. „Arra szeretném biztatni önöket, hogy továbbra is tartsák meg a lendületüket, az erkölcsi szépséget, emelkedettséget. A későbbiekben is sok hasonló rendezvény kerüljön megszervezésre, amelyek szolgálják a szegény sorsú gyermekeket, családokat. Ehhez szeretnénk mi is hozzájárulni a saját eszközeinkkel, a jó ötletek megvalósításában szeretnénk részt venni. Közös gondolkodást kívánunk elkezdeni, s felajánljuk a konzulátus támogatását” – tette hozzá a diplomata.

Az avatóceremónia előtt a rózsahölgyek a Szeretethimnusszal köszöntötték az új tagokat. Ezt követően az ünnepségen három új rózsahölgyet avattak. Pősze Andrea, Togyeriska Erika és Gajdos Adrienn mondta el a Mező Dianna, a Rózsahölgyek Társaságának elnöke által felolvasott eskü szövegét, majd kézjegyükkel is ellátták az iratot, miszerint attól a naptól a társaság tagjai. Tarpai Viktória, a beregszászi színház művésze, sajnos, nem tudott jelen lenni az avatáson, de szimbolikusan őt is rózsahölggyé nyilvánították.

Az esemény állófogadással és jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Váradi Enikő