Szabó Lőrinc: Cirip
Cirip, cirip: január, február:
tűzhely mellett emlékezik a nyár.
Cirip, cirip: március, április:
harminc éve tavasz voltál te is!
Cirip: Földvár, májusi jázminok:
huszonöt éve már, s mégsem unod!
Cirip: június, fent a Havason:
pisztráng, viperák s „Athéni Timon”.
Cirip: száz ér buggyant Dunát a dús
alpesi réten: Schwarzwald, július!
Cirip: tíz éve: Marne, augusztusi
tücskök, azután Párizs tornyai!
Cirip: szeptember: sápad a Tejút:
felejts tegnapot, bombát, háborút!
Cirip: október: halkul a zene;
s jön a vég két sírásó-ember-e.
Cirip, cirip: tűzhöz szorít a tél,
s idegen ész csak küszöbödig ér!
A Tücsökzene 342. darabja az itt olvasható költemény. Címe – a „cirip” szó – egyszerre utal a terjedelmes verseskötet összefoglaló címére, de szorosan magyarázza a vers belső tartalmát is.
Egy „cirip” egy hónapot jelöl a versben. Az elején, ahol kétszer szerepel a szó, mindkét esetben két-két hónapra vonatkozik. Így néz ki tehát: „Cirip, cirip: január, február”, és „Cirip, cirip: március, április”. Később viszont, a szó minden egyes előfordulása után, egyetlen megnevezett hónapot találunk, míg el nem érjük az októbert. Majd a vers végén ismét kétszer hallatszik a tücsökhang, csakhogy itt már a „két ciripnek” megfeleltethető két hónap nevét – a novembert és decembert – nem írja le a költő.
A novembert és decembert „két sírásó-embernek” nevezi a szerző, és ez megerősíti az olvasót, hogy itt valójában egy élet visszapergetésének voltunk a tanúi. A harmincéves emlék előbb huszonötre fogyatkozott, aztán tízre, és mindjárt a „tegnapba” is jutottunk, illetve a mába, ahol „halkul a zene”. Egyetlen évnek tűnik csak az élet, és mindjárt itt a két „emberes” hónap, a mindent lezáró két utolsó „cirip”…
Penckófer János