Emberek emberközelből

Ivan Brovdi kiállítása a beregszászi konzulátuson

2019. március 16., 15:25 , 947. szám

Az inkább Kárpátalja-szerte látható, nagy méretű szobrairól ismert szobrász és festőművész, Ukrajna érdemes művésze festményeiből állítottak össze egy kisebb szalonkiállítást Magyarország Beregszászi Konzulátusának Gulácsy termében. A Munkácson élő Ivan Brovdi talán legismertebb művei közé tartozik Cirill és Metód szobra Munkács központjában, a Szin és Vér fakompozíció a Szinevéri-tónál, de közismert az ugyancsak Munkács központjában található, a Boldog kéményseprő és a macskája című szobra is, vagy az 1998-as árvíz áldozatainak emléket állító, 2010-ben Munkácson felavatott emlékmű.

Ivan Brovdi 1939-ben született a Nagyszőlősi járásban, Ilonokújfaluban (Onok), Nagykomjáton végezte a középiskolát, majd az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában tanult 1956–1961 között, ahol Szvida és Manajló voltak a mesterei. A művésznek Kárpátalja városai mellett Kijevben, Zsitomirban, Ivano-Frankivszkban is vannak köztéri szobrai, de Magyarországon is láthatóak munkái, például a Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen 31 éve látható a Tél című alkotása, amely egy hatalmas méretű, robusztus női alak, amelyről valóban a tél jut eszünkbe.

Az utóbbi években Ivan Brovdi a festészetben is jelentős sikereket ért el, nagy méretű színes képein sajátos érzékenységgel ragadja meg és ábrázolja a kárpátaljai falusi emberek mindennapjaiból ellesett pillanatokat. Élénk színekkel jellemezhető, jellegzetes képeiből állították össze a kedden ünnepélyesen megnyitott kiállítást, amelyet a munkácsi kéményseprőt és Révész Imre festőművészt ábrázoló szobrairól készült két pannóval egészített ki a művész.

A kiállítás házigazdájaként Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondta, hogy a konzulátus és annak kiállítóterme, a Gulácsy terem filozófiája szempontjából nagyon fontos Ivan Brovdi kiállítása, hisz értéket szeretnének közvetíteni Beregszászban, ez lehet helyi érték, ami ugyanolyan világszínvonalú, amely megállná helyét bárhol a világon, de mégis helyi, kárpátaljai. Azon kívül pedig a magyarországi értékeket is szeretnék közvetíteni Kárpátalján. Mindez talán növeli egymást jelentőségében, és talán felhívja egymásra kölcsönösen a figyelmet. A főkonzul Brovdi filozófiáját különlegesen figyelemre méltónak nevezte, amely szerinte nagyon jól illeszkedik a konzulátus művészetet bemutató felfogásába, hisz a művész nemcsak a tájat és az életképeket mutatja be kiváló művészi eszközökkel és magas szinten, hanem a kulturális tájban és a történelemben együtt élő embereket mutatja be emberközelből.

Ivan Brovdi megköszönte a kiállítás megnyitóján megjelent érdeklődőknek és a művész neves, alkotó barátainak, hogy találtak időt és lehetőséget a kiállítás megnyitóján való részvételre. Ugyancsak köszönetet mondott Szilágyi főkonzulnak és a magyar konzulátusnak, hogy lehetőséget biztosítottak a kiállítás megszervezésére, mert mint fogalmazott, minden alkotóművésznek szüksége van a bemutatkozási lehetőségekre, hisz ezeknek köszönhetően a festő önmagát is új szempontból láthatja.

dózsa