Vasárnapi üzenet: 2019. május 5.

„Feltámadt Krisztus! – Valóban feltámadt!”

2019. május 5., 09:54 , 953. szám

Húsvéti köszönésünk tanúságtétel Jézus Krisztus feltámadása mellett. Minden egyes alkalommal, amikor egymást köszöntjük, arról értesítjük a másikat, hogy Jézus feltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.

Ám nem mindenki számára volt ez ennyire egyértelmű, különösen a húsvéti eseményhez legközelebb állók számára. Az, hogy Krisztus feltámadt halottaiból, a most vasárnap ünnepelt kenethozó asszonyok számára sokkal inkább kérdőjeles mondatnak tűnt, mint felkiáltónak. Ezek az asszonyok, akik korán reggel a sírhoz mentek, nem nagyon különböztek a tanítványoktól vagy az egyszerű zsidó embertől abban a tekintetben, hogy az ő lelkük is a földi Mennyországra készült. Feltehetőleg ők is azt várták, sok-sok izraelitával egyetemben, hogy Krisztus majd helyreállítja Izrael függetlenségét, megszabadulnak a római császár uralmától, és boldogan élnek haláluk napjáig. Eleve ennek a gondolkodásnak a jele az is, hogy egyáltalán kimennek a sírhoz, hogy fűszerekkel kenjék meg Jézus testét. Ők még nem tudnak semmit a feltámadásról, nagypéntek után talán ők is ugyanolyan csalódottak és levertek, mint a többi tanítvány. De nőként, asszonyként és édesanyaként nem hagyhatják Jézust gondoskodás nélkül. Talán nem úgy sikerült a megváltás terve, mint ahogyan elképzelték, és Jézus látszólag belebukott feladatának teljesítésébe, de ettől függetlenül ők meg akarták adni neki a végtisztességet. Mert az asszonyok, az édesanyák ilyenek. Nem számít, hogy a gyermekük rossz életű, és újra meg újra becsapja őket, nem számít, ha alkoholista vagy bűnöző, az édesanyának a gyermeke akkor is a gyermeke marad. Jézus bűntelen volt, és ártatlanul feszítették keresztre, de ennek hatására mindenki elhagyta őt, kivéve ezeket a nőket és János apostolt. Talán még nem értették, hogy mindezeknek meg kell történnie, de azért kitartottak mellette, és megtették, ami emberileg elvárható volt tőlük. Habár gondolataik egészen gyakorlatiasak, földiek voltak: „Ki hengeríti el nekünk a követ?” – kérdezték egymástól, a lelkük tisztaságához nem férhetett kétség. Talán éppen ennek az elismerése, hogy ők lehettek az első tanúi Krisztus feltámadásának.

Ha magunkba tekintünk, bizony, találhatunk hasonlóságot lelkünkben a kenethozó asszonyokkal. Ebben a világban mi is hajlamosak vagyunk gyakorlatiasan gondolkodni, és azon fáradozni, hogy földi életünk a lehető legélhetőbb legyen. De vajon eszünkbe jutnak-e a Mennyek országának dolgai? Emberi cselekedeteinkben adunk-e helyet az irgalomnak, a gondoskodásnak, a másik segítésének? A kenethozó asszonyokban volt megértés és irgalom, a másikkal való törődés vágya, így jutalmat nyertek Krisztustól. Adja nekünk a mindenható Isten, hogy ezek a tulajdonságok belőlünk se hiányozzanak, és mi is elnyerjük jutalmunkat az örök életben!

Ámen.

Iván Gábor
görögkatolikus áldozópap