„Isten, áldjad, Isten, óvjad kegyes szívű pártfogónkat!”
Újabb kárpátaljai óvodák újultak meg a magyarországi program jóvoltából
Újabb kárpátaljai óvodaépületek újultak meg a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében. Május 8-án dr. Grezsa István miniszteri biztos és dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke ünnepélyes keretek között adta át a magyar kormányzat és a KMPSZ együttműködésében megvalósult beruházásokat a sislóci, a ráti, a beregrákosi és egy beregszászi óvodában.
Az ungvári járási Sislóc község vegyes ukrán–magyar nevelési nyelvű óvodájának épülete 1991-ben készült el. Az Ungtarnóci Községi Tanács fenntartásában működő intézményben két ukrán és egy vegyes korosztályú magyar csoport működik. A magyar állam támogatásával, 918 291 hrivnya értékben teljes mértékben felújították az óvoda konyháját, kicserélték annak berendezéseit, és megújultak a magyar csoport termei is, ahová új bútorok is kerültek – mondta el Matyovka Mária, az óvoda vezetője.
Dr. Grezsa István köszöntőjében hangsúlyozta, különösen fontos, hogy Kárpátalja magyarlakta és vegyes lakosságú településein magyar anyanyelven neveljék a gyermekeket, és a magyar mesevilágon keresztül kössék őket a magyar kultúrához. „Olyan óvodai közegben, ahol ukrán csoportok is vannak, ennek a jelentősége még inkább kiemelkedő, hiszen a sislócihoz hasonló vegyes nyelvű óvodákban már kisgyermekkorban toleranciára, egymás elfogadására nevelik a gyermekeket, ami a jövőben mindenképp hozzá fog járulni a magyar és ukrán nép közötti kapcsolatok erősítéséhez” – tette hozzá. Megjegyezte, „különösen ránk fér ez a magyar–ukrán államközi kapcsolatok jelenlegi helyzetét tekintve”.
A miniszteri biztos rámutatott, Kárpátalján a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program – különösen a megvalósításában közreműködő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) segítségével – nagyon sokat tesz azért, hogy az emberek, nemzetiségtől függetlenül, elismerjék azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a régió egészének boldogulása érdekében. A sislóci óvoda, amelyben négy település magyar gyermekei nevelkednek, olyan feltételeket biztosít, amelyeknél jobbak városokban sincsenek – mondta, reményét fejezve ki, hogy az intézményből kikerülő gyermekek jelentik majd az „aranytartalékot” a kárpátaljai magyar iskolai oktatás számára.
Grezsa István emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Kárpátalja-szerte 139 óvoda felújítása és 32 építése volt tervbe véve, összesen 6 milliárd forintból. Mint jelezte, a felújítások több mint fele elkészült, és eddig négy új óvoda épült meg, melyből három már átadásra is került.
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy az óvodafelújítások és -építések mind az Ung-vidéken, mind egész Kárpátalján hozzájárulnak a magyarság fogyásának megállításához. Hozzáfűzte, bízik abban, hogy sok nem magyarul beszélő szülő dönt úgy, magyar óvodába íratja gyermekét, hogy megtanulja nagyszülei elfelejtett anyanyelvét.
A magyar Kamilla csoportba járó gyerekek kis vidám műsorukkal igyekeztek köszönetet mondani óvodájuk felújításáért.
A gyerekek szereplését követően Orosz Ildikó az óvodásoknak ajándékozott egy mesefát, ami valójában nem más, mint egy laptop 55 gigabájtnyi klasszikus magyar mesével telepítve, illetve a kivetítéshez szükséges projektor és vetítővászon. Továbbá kombinált fénymásolót és nyomtatót is ajándékozott, amely megkönnyíti az óvónők módszertani előkészítő munkáját. Grezsa István pedig egy játékokkal teli dobozzal kedveskedett az óvodásoknak.
Fülöp János sislóci görögkatolikus parochus felszentelte a megújult óvodát, végül Solya Vadim helyi polgármester, Matyovka Mária óvodavezető és Orosz Ildikó aláírta a felújítási munkálatokat hivatalosan is átadó okiratokat.
Az óvodaátadó ünnepségen jelen volt még Cseh Áron ungvári és Gyebnár István beregszászi magyar konzul, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Bujdosó Erzsébet, az Ungvári Járási Tanács képviselője, Medve Andrea, a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke és Ruszka Diana, a Sislóci Középiskola igazgatója.
A Ráti Napsugár Óvoda vezetője, Mormul Alica elmondta, az 1975-ben épült óvodaépületetet az évek során többször is felújították és korszerűsítették. 1998-ban megújult az óvoda tetőszerkezete a hollandiai Shnek városának támogatásával. Az épületbe bevezették a gázfűtést, felújították a konyhát, továbbá az épület tetőterében zene- és sporttermet alakítottak ki. 2017-ben az épületre napelemek kerültek. Jelenleg két csoport működik összesen 38 gyerekkel, de folyamatban van a harmadik csoport beindítása szeptembertől.
2018-ban a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megújultak a csoportszobák és hálótermek, kicserélték az elektromos hálózatot, a belső nyílászárókat, megtörtént a falak vakolása és festése, a padlózat cseréje, felújításra kerültek továbbá a mosdóhelyiségek, ami magában foglalta a szennyvízelvezető rendszer cseréjét is, a falak és padlók burkolatának cseréjét, valamint a mosdók és a WC-kagylók cseréjét. Megújult az óvoda bejárati terasza és belső lépcsőháza is.
Az óvoda új bútorzattal is gazdagodott. A felújítás teljes értéke a bútorzattal és technikai eszközökkel együtt 3 442 677 hrivnya, ami az óvodavezető szerint maga a megvalósult álom.
A ráti óvoda teraszán Grezsa István miniszeri biztost, Orosz Ildikót, Balogh Líviát és a magyar diplomatákat a hálás szülők mellett Ráti Éva, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Marija Mihajlisina, a járási oktatási osztály vezetője, Tetyana Andrusz, Rát polgármestere, Illár Lénárd, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke és Szimkovics Tibor helyi református lelkész várta és köszöntötte.
Az óvoda tetőtéri zeneszobájában a gyerekek és a szülők közös, megható műsorral köszönték meg a magyarországi támogatást.
A Beregrákosi 1. Sz. Óvoda 1976 óta működik. Jelenleg az intézmény 3 csoportját 73 gyerek látogatja. Az intézmény 14 fős kollektívával működik, közöttük 7 pedagógus. 2018-ban a magyar állam támogatásának köszönhetően teljeskörűen sikerült felújítani az óvoda épületét. Kicserélték a belső nyílászárókat, az elektromos hálózatot, a fűtés-, víz- és szennyvízelvezető rendszereket, a háló- és foglalkoztató termek újravakolása, festése, padlóburkolatának cseréje is megtörtént. A mosdóhelyiségeket is felújították, a fal- és padlóburkolatokat, a mosdókat és a WC-kagylókat is. Továbbá megújult az óvoda konyhája, raktárhelyiségei és azok berendezése, valamint felújították a folyosókat és a belső lépcsőházat. Végezetül a magyarországi támogatásnak köszönhetően átfestették az óvoda külső homlokzatát is. Megújult az óvoda kazánháza, a bejárati lépcsők, illetve a járdák burkolata, de még új bútorokra is futotta a 3 623 745 hrivnyás támogatásból.
Beregrákoson Grezsa István és Orosz Ildikó köszöntötte az óvoda munkatársait, a szülőket és a megjelent vendégeket. Az eseményt mások mellett megtisztelte jelenlétével Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, megyei tanácsi képviselő, Olekszandr Bohiv, a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Tóth Margit járási képviselő, a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezetének elnöke, Molnár Béla, a KMPSZ elnökségi tagja, a Beregrákosi Általános Iskola igazgatója.
A megújult ukrán–magyar nevelési nyelvű óvodára Isten áldását kérte Heorgij Maleta, a Beregrákosi Pravoszláv Egyházközség papja, majd a jelenlévők együtt imádkoztak Páll László helyi református lelkésszel a települést támogató anyaországért és a beregrákosi magyar közösség megmaradásáért.
A beregrákosi gyerekek kedves műsora után Orosz Ildikó nekik is mesefát ajándékozott, majd a megállapodások ünnepélyes aláírását követően leleplezték a felújításnak emléket állító táblát az intézmény külső falán.
A nap végén Grezsa István miniszteri biztos, Orosz Ildikó elnök asszony, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke átadták a Beregszász Csigaszug nevű városrészében lévő 10. számú óvodát is, ahol 6 776 420 hrivnya anyaországi támogatásból a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében tavaly kicserélték az épület tetőszerkezetét és átfedték azt. Lecserélték a belső nyílászárókat, az elektromos hálózatot, a fűtés-, víz- és szennyvízelvezető rendszereket, továbbá a háló- és foglalkoztató termeket újravakolták, -festették, és a padlóburkolatokat is kicserélték. Felújították még a mosdóhelyiségeket is. Megújult az óvoda konyhája, raktárhelyiségei, és annak berendezése, valamint felújították a folyosókat és a belső lépcsőházat is. A külső terasz beépítésével egy új teremmel gazdagodott az óvoda, és új bútorokat is vásároltak.
dózsa