Kitüntető oklevéllel jutalmazták Makusinné Rehó Viktória kollégánkat

Újságírók napja Ungváron

2019. június 11., 20:48 , 959. szám

Az újságírók munkáját díjazták június 6-án Ungváron a megye vezetői. 1992-ben ezen a napon vették fel az ukrán nemzeti újságíró-szövetséget a nemzetközi újságíró-szervezet tagjai közé. A kitüntetett újságírók között volt lapunk munkatársa, Makusinné Rehó Viktória is.

A rendezvény kezdetén Jaroszlav Halasz, a megyei állami közigazgatás megbízott vezetője köszöntötte a megjelent újságírókat. Jaroszlav Halasz maga is 18 évig volt újságíró, így tapasztalatból mondhatta, hogy ez a munka sokkal több és érdekesebb, mint az egyszerű hivatalnok foglalkozás. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy minden szakmának, így az újságíróinak is vannak negatívumai, a naprakész információátadás érdekében gyakran kell erőn felül is teljesíteni. Ennek ellenére azt kívánta minden újságírónak, hogy munkájuk legyen jövedelmező, hozzon megelégedést számukra, s mindig tartsák fontosnak saját gondolataikat, ötleteiket.

Mihajlo Rivisz, a megyei tanács elnöke szintén köszöntötte az egybegyűlteket, sok kreativitást kívánt, és azt, hogy a munka folyamatában mindig találjanak örömöt az újságírók. Mihajlo Rivisz reményét fejezte ki, hogy az újságírói  szakma mindig virágozni fog megyénkben.

Kitüntető oklevélben részesült Kopinec Viktória, a Karpatszkij Objektiv újságírója, Dunda György, a KISZó lapigazgatója, Nemes János, az MTI kárpátaljai fotósa, valamint kolléganőnk, Makusinné Rehó Viktória. Viktória írásaival hétről hétre találkozhat a kedves olvasó. Tudósít kulturális és politikai rendezvényekről egyaránt, de a megyei tanács üléseiről és határozatairól is tájékoztat. Fordításai is heti szinten jelennek meg a Kárpátalja hasábjain. A díjátadó után a szakmáról és az elismerésről kérdeztük röviden kollégánkat.

– Mindig nagy dolog egy elismerés az újságírói szakmában. Mi motivált, hogy ezt a szakmát válaszd?

– Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskolában dolgoztam szervezői igazgatóhelyettesként és iskolapszichológusként. De a fiam születése után úgy éreztem, egy kisgyerek mellett nem tudtam volna maradéktalanul betölteni a munkakörömet. Ezért szakmát váltottam: 2003 augusztusában az Ung-vidéki Híreknél kezdtem fordítóként, majd később cikkeket is írtam. Amikor csak fordítottam, mindig hiányzott az újságírás. Később a Kárpátalja.ma hírportálnál is dolgoztam tudósítóként. 2017-ben megkaptam Magyarország ukrajnai külképviseleteinek sajtódíját. Ezt követően rövid időn belül a Kárpátalja hetilap újságírója lettem.

– Mit tudhatunk az elismerő oklevélről, melyet kaptál?

– Az oklevelet a szakmai tudásért, az operatív munkavégzésért kaptam a Kárpátaljai Megyei Tanácstól. Amint az ünnepségen is kiemeltem, én kollektív elismerésként tekintek rá. Hiszen minden újságíró mögött ott vannak a szerkesztők, a korrektorok és a tördelők, akik nélkül nem jelenhetne meg a sajtótermék. Elismerték felelősségtudatos munkánkat a megye élettevékenységét érintő fontos kérdések megvilágításában.

– Mihajlo Rivisz azt reméli, hogy virágzó lesz az újságírás a közeljövőben Kárpátalján. Hogyan látod a média jövőjét megyénkben?

– Az újságírásnak természetesen van jövője, hiszen a hírre mindig éhes az olvasó. Az, hogy ezek a hírek online formában vagy papíralapon fognak megjelenni, a jövő kérdése. Hogy lesz-e magyar újságírás megyénkben? Nos, remélem, hogy az új államfő és a jövőben megválasztandó új parlament olyan nyelvtörvényt fogalmaz meg és fogad el, amely biztosítani fogja Ukrajnában az összes nemzeti kisebbség fejlődését mind az egész kultúra, mind a média terén.

Ezúton is gratulálunk kollégánknak, és további sikereket kívánunk számára munkája során!

T. J.