Ingatlan tulajdonrész ajándékozásáról

2019. június 23., 11:09 , 960. szám

„Odaajándékozhatja-e a nagymamám lakásának egy részét a fiamnak, ha a lakás egyharmad részét nemrég elhunyt férjének gyermekei örökölték? Egyébként nem is tudjuk, hogy hol élnek most azok a gyerekek.”

– A törvény úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos belátása szerint, tehát mások akaratától függetlenül birtokolhatja, használhatja a tulajdonát, illetve szabadon rendelkezhet azzal. Az ajándékozás a tulajdonnal való rendelkezés egyik formája.

Megjegyzendő azonban, hogy a tulajdonnal való szabad rendelkezéshez az adott személynek birtokában kell hogy legyen a tulajdonjogát igazoló dokumentum. (Leveléből úgy tűnik, hogy a nagymama részét az ingatlantulajdonban korábban már megállapították, így rendelkeznie kell a résztulajdont igazoló dokumentummal.)

A Polgári törvénykönyv (Ptk.) 356. cikkelye értelmében két vagy több személy tulajdona, amelyben mindegyikük tulajdonrésze meg lett állapítva, közös résztulajdonnak minősül. A Ptk. 361. cikkelye szerint minden társ­tulajdonos önállóan rendelkezhet a maga tulajdonrészével. A jogszabályok nem állapítanak meg pótlólagos kötelezettségeket a tulajdonos számára tulajdonrésze elajándékozásának esetére.

Emlékeztetnék, hogy a Ptk. 719. cikkelye alapján az ingatlan elajándékozásának tényét írásban, azaz szerződésben kell rögzíteni, majd a dokumentumot hitelesítenie kell a közjegyzőnek.

Mindenképpen érdemes jogász segítségét kérni a szerződéskötéshez. A helyesen összeállított szerződéssel a minimálisra csökkenthetjük annak veszélyét, hogy egy olyan megállapodást írunk alá, amely számunkra előnytelen feltételeket tartalmaz. Emellett megelőzhetjük, hogy a szerződést később felbontsák, vagy a bíróság érvénytelennek mondja ki.

hk