A hatvankilences választási körzetben is vagyunk!
Interjú Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölttel
Tóth Miklós parlamenti képviselőjelölt indul abban 69. számú Munkács központú választókörzetben, melynek részét sok magyar település is képezi. Tóth Miklós Bátyúban született és jelenleg is itt él, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetőségi tagja, a megyei tanács képviselője. Az Odesszai Élelmiszeripari Főiskolán szerzett élelmiszeripari mérnök-technológusi képesítést. Dolgozott főmérnökként, volt műszakvezető a Csapi, majd a Beregszászi Vámhivatalnál. A Delta Kft. tulajdonosaként pedig a világ több mint negyven országát bejárta. Politikusként előbb a Beregszászi Járási Tanács, majd a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője lett. A 2019-es parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az UMDSZ összefogása révén ő indul a Munkács központú választókörzetben. Tóth Miklóssal a közelgő választások kapcsán beszélgettünk választási kerületéről, programjáról és a megye ügyes-bajos dolgairól.
– Egy sikeres cégtulajdonossal állok szemben, akinek megadatott, hogy a szakmájában is dolgozzon. Mi motiválta arra, hogy politikusként dolgozzon, hogy az emberek, a közösség érdekeit képviselje a járási, majd a megyei tanácsban?
– Két évtizede történt egy váltás az életemben, amikor is felkérés érkezett az UMDSZ részéről, hogy méressem meg magam az önkormányzati választásokon, s az emberek bizalmának köszönhetően három turnuson keresztül voltam a Beregszászi Járási Tanács képviselője, az UMDSZ-frakció vezetője – indította beszélgetésünket Tóth Miklós, majd hozzátette, hogy a történet nem itt kezdődik, a munkához való hozzáállást, a közösségért érzett tettvágyat szüleitől tanulta.
– Édesapám Bátyúban élte le életét, 43 éven keresztül dolgozott a malomkombinátban, igazgatóként vonult nyugdíjba. Sajnos, már nincs köztünk, de elmondhatom, hogy az ő egész életét az jellemezte, hogy szinte egy hétvégéje sem telt el munka nélkül, mindig igyekezett a közösségért élni, tenni. 15 évesen egyszerű munkásként kezdte, majd mivel Bátyú vasúti gócpont is, kiépítettek egy komoly gabonaipari céget, mely 500 embernek adott munkát, ezt a céget vezette édesapám nyugdíjazásáig. Sikerült elérnie, hogy a járásban először ide vezették be a földgázt. Még sokáig sorolhatnánk, mennyi mindent tett a közért édesapám, én pedig ezt a példát látva nőttem fel.
– A közösségi fórumokon gyakran említette, hogy az összefogás egy korábbi sikere, hogy a KMKSZ-frakció lett a mérleg nyelve a megyei tanácsban. Melyek voltak azok az ügyek, amelyeknél számított, hogy hová billen az a bizonyos „nyelve” a mérlegnek a korábbi évek megszokott gyakorlatához képest?
– Örülök, hogy 2015-től sikerült a két magyar szervezetnek összefognia, és közösen indítani jelölteket a megyei tanácsba. Mára nyolcan dolgozunk a KMKSZ-frakcióban, nagyon jó az összhang köztünk, bár néha különbözik a véleményünk, de a lényeges kérdésekben egyetértünk. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy a magyar frakció korrekt kíván lenni minden téren. Ez azt jelenti, hogy nem kérünk többet, mint amennyi minket megillet akár az oktatás, a kultúra, az infrastrukturális fejlesztések stb. terén, de ami minket megillet, ahhoz ragaszkodunk, a költségvetés arányos elosztásához. Sajnos, akadnak joghézagok a gépezetben, például Kárpátalja kormányzója – egyeztetve a parlament szakirányú bizottságával – egy személyben dönthet arról, hogy milyen útszakaszokat újítsanak fel, figyelmen kívül hagyva a megyei tanács álláspontját. Így alakulhatott ki az a helyzet is, hogy a Kárpátok hegyvonulatainál jobbnál jobb úthálózatokat építettek ki, feleannyi forgalom számára, mint amennyi azt itt igénybe venné a forgalmas határátkelőknél, illetve a nagy városainknál. Mi az anyagiak inkorrekt elosztása ellen minden esetben szót emelünk. Eddig minden évben sikerült több pénzt kilobbiznunk a magyarlakta területek fejlesztésére, mint amennyit az ezt megelőző években fordítottak erre.
– Javában tartanak a közöségi fórumbeszélgetések a választókörzetében. Milyenek a tapasztalatai a falvak állapotát illetően, illetve milyen a közhangulat a körzetben?
– Terveim között szerepel az összes magyarok által is lakott település felkeresése. Legfőbb célom a kárpátaljai magyarság képviselése, mindazonáltal tudjuk azt, hogy nem lehet kiszakítani bizonyos népeket, földrajzi területeket anélkül, hogy a környezetük ne fejlődne. Községenként változó a fórumokon részt vevő emberek aránya. Az emberek nagy része mezőgazdasági munkával foglalkozik, ezért igyekeztünk az esti órákra tenni ezeket a találkozókat. Felhívjuk a figyelmet, mennyire fontos az, hogy a választásokon magyar ember magyar embert támogasson. Beszélünk az embereknek arról, hogy egyes pártok megpróbálkoznak szavazatvásárlással vagy egyéb módszerekkel annak érdekében, hogy a választás eredményét a magyar szervezetek számára negatív módon befolyásolják.
– Egy fecske nem csinál nyarat – tartja a közmondás, és sokan ilyen megfontolásból nem bíznak abban, hogy hatékony lehet a közeljövőben egy vagy akár három magyar képviselő munkája a parlamentben. Mekkora a hordereje a soron következő választásoknak?
– Mint már említettük, a döntéseket mindig egy szinttel magasabban hozzák meg. Most elindult egy decentralizációs folyamat, mely átrajzolja Ukrajna és Kárpátalja közigazgatási térképét, új kistérségek fognak megalakulni, ezen kistérségek megalakulásának fő elve, hogy önfenntartóak legyenek, 3-4 szegény falu azonban nem lesz önfenntartó. A mi feladatunk, hogy bölcsen rakjuk össze ezeket a térségeket. Mindezekről a parlamentben döntenek, ezért rendkívül fontos, hogy ott legyünk, és érvényesítsük érdekeinket.
Ezenkívül fontos tudni, hogy a választási eredményeket elemezni fogják nemcsak Kijevben, de Budapesten is. Nekünk a jelmondatunk is az lett, hogy „Mutassuk meg, hogy vagyunk”. Mutassuk meg, hogy magyarok vagyunk, hiszen ha a magyarlakta településeken más politikai erők győznek, a későbbiekben a magyarság érdekeit erre hivatkozva figyelmen kívül hagyják a döntéshozók. Én nagyon bízom a magyar emberekben, hogy korrekt, becsületes hozzáállással, felelősségteljesen fognak szavazni a választásokon.
– Végezetül beszéljünk a választási programjáról, melynek első pontja már meg is jelent. Folyamatosan fogja közölni a programot a közösségi oldalán?
– Tizenhárom pontban fogalmaztam meg azokat a legfontosabb dolgokat, amelyek érintik a kárpátaljai magyarságot. Ezeket pontonként fogom közölni a Facebookon, mert azt tapasztaljuk, hogy az emberek számára fárasztóak a hosszú szövegek. Már az első pontot sokan pozitívan értékelték, ezért ukrán nyelven is közzé fogom tenni a választási programot. A program tartalmazza a nyersanyag exportját megcélzó intézkedéseket, a faexportot, az erdők kivágását megelőző javaslatokat. De szó lesz a programban a nyelvhasználatot érintő kérdésekről, az utak javításáról stb.
Figyeljük tehát Tóth Miklós programját, vegyünk részt a fórumokon, és támogassuk szavazatunkkal a 69.számú körzetben induló magyar jelöltet! Mutassuk meg, hogy vagyunk!
Tóth János