Zsille Gábor: Származástan
Egy szappangyári munkás
és egy mosónő nászából
megszületik a század
legnagyobb magyar költője
Kiskőrösön egy cseléd,
ki magyarul törve beszél,
és férje, a mészáros
nemzenek egy örök zsenit
Rácegrespusztán felsír
a puszták népének fia,
egy pásztor és egy bognár
cseléd unokája, Gyula
A celldömölki járás
félreeső falujában
ül az iskolapadban
a bóbitás Sándor
Felsőiszkáz legszélén
születik két Kossuth-díjas,
a glóriás László
és testvéröccse, István
Erre nincs magyarázat,
csak a vers ősrobbanása,
nem térképezhető fel
a líra genetikája
Kiváló kortárs szerzőnk, Zsille Gábor itt olvasható műve – mely egészen friss: a Hitel idei júniusi számában jelent meg – láthatóan költemény. Ám ez a vers valóban „származástan” is, ahogyan a címe jól mutatja. Benne, „a líra genetikáját” firtatva, szerzőnk arra az eredményre jut, hogy a világ egyik legtitokzatosabb jelensége – a költészet – a világ legegyszerűbb „tudománya” is.
Annyira egyszerű, hogy még a létjoga is megkérdőjeleződik. A művészet eredetére, a gyökerekre irányuló „szakszerű” kutakodás ugyanis semmilyen egzakt eredményre nem vezet. Irodalomelméleti iskolák és irodalomtörténetek sokaságán túl ez a származástudomány csak megáll és széttárja kezét.
A fényesen ragyogó nevekből kiindulva még a szülők és helységek sem kínálnak semmilyen egzakt fogódzót. Nincs lehetőség rendszerépítésre. Hiába mosónő és gyári munkás, hiába cseléd és mészáros; hiába Rácegrespuszta, celldömölki járás vagy Felsőiszkáz. Ezek semmit nem jelentenek. József Attila, Petőfi Sándor, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nagy László és testvéröccse, Ágh István zsenialitását nem a valódi szülők és születési helyük, hanem egy különös titok: „a vers ősrobbanása” képes csak megmagyarázni...
Penckófer János