Dsida Jenő: Az esti korzón
Fent csillagos az ég
s a nagy, merev, titáni csendburában
parányi, zsongó darázsfészek:
a város.
Különös, buta, kis világ,
hol zöngő nótát zümmögetnek
a mámoros zenészek.
Fent csillagos az ég
lent zsibong, törtet, fut, liheg,
zörög, zenél, mulat a város
és szerteszét
a nagy ívlámpák végtelen,
hivalgó, tündéri sora
vakító fényt sugároz.
Fent csillagos az ég,
de a felséges, égi, nagy csodára
még pillantást se dobnak
az emberek:
hiszen a lámpák szebbek, jobbak,
közelebb vannak, fényesebbek,
mint a csillagok.
Villogó tűzben szikrázik a korzó,
újult erővel zúg fel a zene,
kering, röpköd a parfüm-illat –
fentről pedig ezalatt csendben,
szomorún fut le
egy meg-nem látott, remegő,
fehér, kis csillag.
Egy jellegzetes XXI. századi látlelet életvitelünkről. Pedig szerzőnket még csak vérbeli XX. századi embernek sem lehet igazán nevezni. Még a második világháborút sem érte meg. A század első felében élt, sajnálatosan keveset, mindössze 31 évet – 1907 és 1938 között –, és mellesleg Kárpátaljához, Beregszászhoz is kötődött az erdélyi, Szatmárnémetiben született költő.
Megjárta Rómát, Firenzét, Velencét – és persze ezek előtt Kolozsvárt és Budapestet –, alighanem innen e hangulatában érzékletesen megragadott nagyvárosi környezet, melyről Az esti korzón szól.
Dsida Jenő költeménye egy szembeállításra épül. Egy lüktető nagyvárost lehet érezni az egyik oldalon, amint „zsibong, törtet, fut, liheg, zörög és zenél”. Ez a város „különös, buta, kis világ, hol zöngő nótát zümmögetnek a mámoros zenészek”, és olyannyira magára figyel csak a „villogó tűzben szikrázó korzó”, hogy lakóinak nem hiányzik semmiféle égi lehetőség-távlat. Ebben a szemfényvesztő csillogásban nem létezik másik lehetőség: nincs „csillagos ég, felséges égi, nagy csoda”, hiszen „kering, röpköd a parfüm-illat”, mindannyiunkat magával ragad az „egyszer élünk” hangulat és filozófia…
Penckófer János