XXIV. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó és Omega-koncert Beregszászban

2019. szeptember 16., 10:19 , 973. szám

Szeptember 14-én már huszonnegyedik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó Beregszászban.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) azon célból indította útjára ezt a különleges eseménysorozatot, hogy lehetőséget adjon a kárpátaljai zenészeknek arra, hogy minél több ember számára mutassák meg magukat, továbbá maguk is megismerkedjenek a többi „szintén zenész” társukkal. A hagyományokhoz híven az idei találkozóra helyi zenekarok mellett Magyarországról is érkeztek fellépők.

Az esemény megnyitóján beszédet mondott Kulcsár Ferenc beregszászi konzul, aki örömét fejezte ki, hogy ezen a nyáron mennyi magyarországi előadót sikerült Kárpátaljára csábítani. Kiemelt köszönetét fejezte ki Molnár Lászlónak, a KMKSZ kulturális titkárának, aki oroszlánrészt vállalt az események megszervezésében.

„Zene nélkül mit érünk mi?” – intézte átfogalmazott kérdését a jelenlévőkhöz Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, és jó szórakozást kívánt mindenki számára.

A délután folyamán fellépett a kárpátaljai Original együttes, a Vásárosnaményból hozzánk érkezett 5 Pont együttes, az FGH zenekar, majd Máté János előadását követve a jó öreg Beregszász Dixie­land Band, valamint a pécsi The Minds, akik kellően odapörköltek a hangulatnak.

„Isten éltesse Beregszászt, Isten éltessen Kárpátalját! Hajrá, Omega!” – szóltak Babják Zoltán, Beregszász polgármesterének szavai a nagykoncertet megelőző pillanatokban.

„50 évet vártunk erre a koncertre, de végre itt az Omega! Nincs a világon olyan magyar ember, aki ne ismerné az együttest. Ezen nőttünk fel, és mindig is büszkék voltunk arra, hogy a magyarságnak van egy olyan együttese, mint az Omega. Hajrá, magyarok!” – kívánt jó szórakozást mindenkinek Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a rendezvény házigazdája.

A több ezer magyart egész Kárpátalja területéről idevonzó fergeteges koncerten elhangzottak az Omega legnagyobb slágerei a Tűzvihar című előadás keretében. A koncert záróakkordjaként Molnár László egy tortával lepte meg a fellépőket.

ZsT