Szili Katalin: A Radnóti Miklós emlékére rendezett verszarándoklat a jövőről is szól

2019. szeptember 25., 08:26 , 974. szám

A Radnóti Miklós emlékére rendezett verszarándoklat, amely három határon is átkel és mindenhol a magyar közösséget érinti, nemcsak a múltról szól, hanem a jövőről is – mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt szerdán az MTI-nek, a költő születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából indított verszarándoklat horvátországi állomásán, Darázson.

A lélek útja – Radnóti Miklós-verszarándoklat 2019. augusztus 31-én indult Borból és szeptember 24-én ért véget, amikor Tóth Péter Lóránt 800 kilométer megtétele után a Győr melletti Abdára, Radnóti Miklós halálának feltételezett helyszínére érkezett. A megbékélésnek, a Radnóti által felmutatott humánum minden időben való tiszteletének és megőrzésének jegyében indított kezdeményezés három országot köt össze: Szerbiát, Horvátországot és Magyarországot. A verszarándoklat csaknem 100 településen halad át.

Szili Katalin a vajdasági Zomborból kísérte Bezdánon át a zarándoklatot, ahol megköszönte a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT), valamint a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), hogy ezt a programot pártfogolta.

Kiemelte: a programmal nemcsak Radnóti előtt tisztelegnek, hanem ezzel őrzik a kultúrát, a nyelvet és a nemzeti identitást is.

A magyar általános iskolások mindenütt találkoznak Tóth Péter Lóránttal, így ez gyakorlatilag egy staféta, amelyet a kunszentmiklósi „versvándor” átad számukra – hangsúlyozta.

„Azt, amit a XX. század embertelensége jelentett, azt a XXI. században meg kell haladni, és erre is figyelmeztet ez a zarándok­út” – mondta a miniszterelnöki megbízott.

Tóth Péter Lórántot a drávaszögi Vörösmarti Általános Iskola diákjai fogadták Darázson a Jézus Szíve templom előtt, ahol ökumenikus szentmisét tartott Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke és Andrási Gyula plébános.

A településen egy Radnóti-szobrot is felavattak, az elsőt Horvátországban, amelyet László Ottó felvidéki kovácsművész készített.

(MTI/Kárpátalja)