Tízezer Kárpát-medencei diák kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség programjaiba

2019. október 20., 10:06

Tízezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be a Rákóczi Szövetség október 23-i programjaiba, amelyeken lengyelországi társaik is részt vesznek.

A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Gloria Victis 1956-os emlékünnepség és ifjúsági találkozón Budapesten október 21–23-án háromezer Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt lengyelországi társaikkal együtt, azzal a céllal, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és ismereteket szerezzenek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

Emellett a szövetség szervezésében 150 középiskola hétezer diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A háromnapos budapesti rendezvény központi helyszíne a Műegyetem, programja azonban sok szálon fut. A helyszínek között lesz az Országház, a 301-es parcella, a Magyar Nemzeti Múzeum, de szerepel a programban dunai hajózás, történelmi vetélkedő, könnyűzenei koncert is – közölték.

A rendezvény csúcspontja az október 22-én tartandó – az állami ünnepségsorozat részét képező – műegyetemi ünnepség, az azt követő fáklyás felvonulás és a Bem téri koszorúzás.

Október 22-én este a Rákóczi Szövetség a MOM Sportközpontban tartja középiskolásoknak Légy-Ott! rendezvényét. Az eseményen ünnepi köszöntőt mond Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Az eseményen részt vevő háromezer fiatal a szövetség Kárpát-medencei középiskolákban és egyetemeken működő ifjúsági szervezeteinek képviseletében érkezik Budapestre. Magyarországról 700, a Felvidékről 900, Erdélyből 600, a Délvidékről 300, Kárpátaljáról 350, Lengyelországból 100, Eperjesről 50 szlovák középiskolás és egyetemista vesz részt az ünnepségsorozaton.

(MTI)