A tárogató a magyar lélek hangja

Interjú Nagy Csaba tárogatóművésszel

2019. november 24., 13:52

Az elmúlt hetekben Nagy Csaba tárogatóművész ismét vidékünkre látogatott, hogy népszerűsítse a magyar iskolákban nemzeti értékű hangszerünket, a tárogatót, valamint hogy felidézze Rákóczi korát és a kuruc szabadságharc eseményeit. A tárogatóművész közel 40 iskolában szólaltatta meg a magyar lélek hangját. Interjúnkban arról is beszélgettünk, hogy mi motiválja egy anyaországi művészt abban, hogy „nyakába véve” a Kárpát-medence magyar iskoláit megismertesse a gyerekekkel a tárogatót. De megtudhatjuk azt is, hogy ma már ezen a hangszeren a világ számos részén muzsikálnak, van aki, jazz és van, aki klezmer stílusban is. Beszélünk arról is, hogy a kárpátaljai magyarok mennyire őrzik a kuruc szellemiséget. 

– Nem először jár már vidékünkön. Mi volt a motiválója, hogy újra ellátogasson hozzánk?

– Mindig nagy örömmel jövök Kárpátaljára, mert ez az én hazám is. Amikor azt mondom, hogy a kurucok földjére jövök, akkor nemcsak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részre gondolok, hanem Kárpátaljára is. Itt számtalan olyan emlékhely található, ami bennünket erre a korszakra emlékeztet. Az apropó, hogy ebben az évben ismét elinduljon egy előadás-sorozat az volt, hogy idén Rákóczi-emlékév van. Ebből adódóan úgy gondoltam, hogy Kárpátalja az a régió, ahová el kell mennem újra ezzel az előadás-sorozattal. 

–  Mik a tapasztalatai? Mennyire ismerik a Rákóczi-féle szabadságharcot?

– Sajnos, az iskolákban rendkívül kevés óraszám jut történelemből, irodalomból, énekből arra, hogy a tanulók megismerjék ezt az időszakot. Azt szoktam mondani, ha ez a szabadságharc nem magyar lett volna, hanem román, szlovák vagy ukrán, biztosan sokkal jobban megdicsőült volna, hiszen ezek a nemzetek nem győztek volna elégszer megünnepelni egy ilyen szabadságharcot. Sajnos, nálunk magyaroknál nincs eléggé a köztudatban. Nagyobb fény jut az 1948-as szabadságharcra, 1956-ra is. Ami pozitív, hogy a Magyar Országgyűlés néhány éve elfogadta március 27-ét, Rákóczi születésnapját mint emléknapot. De azt gondolom, hogy sok időnek kell még eltelni ahhoz, hogy március 27-én akár az iskolákban is megálljanak és emlékezzenek a Rákóczi-szabadságharcra. Mára felnőtt egy olyan generáció, amelyik már nem biztos, hogy el tud énekelni egy kuruc dalt. Tapasztalatom szerint egyre ritkább az az iskola, ahol olyan a tanár mentalitása, hogy megtanítsa a gyerekek számára a kuruc kori dallamokat.

– Hogyan sikerül a mai gyerekeket visszavinni a kuruc világba? Hiszen a kuruc dallamok már eléggé idegenek a mai fiatalok számára.

A gyerek figyelmét állandóan irányítani kell, ezért igyekszem olyan fogódzókat beletenni az előadásba, amely által a gyerekek figyelmét újra meg újra fenn tudom tartani. Például, amikor a Csínom Palkó szövegével megismerkedünk, megfigyeljük, hogy milyen fegyverek nevei hangzanak el benne. Aztán bemutatom a pisztolyt, és egy önként jelentkező segítségével elmondjuk, hogyan használták, töltötték meg fegyverüket a kuruc katonák. Amikor Székelyföldön tartottam előadást, jelen voltak alsósok, óvodások és elemisek is. Másnap egészen más helyen találkoztam az egyik kisgyerekkel   és  szüleivel, és látom, hogy a gyerek rángatja a szülő kabátját és mondja, hogy ennek a bácsinak van puskája. Aztán odamentem a szülőhöz és elmondtam, hogy nyugodjon meg, igazat mond a gyerek, mert tegnap ott volt az előadáson, és kérdezze meg azt is, hogy mire emlékszik még a látottakból, hallottakból. 

Én egy kicsit megszállottként végzem a dolgom, de ezt másképp nem is lehetne.

– A mostani előadás-sorozat alkalmával milyen járásokba sikerült eljutni vidékünkön?

– A Felső-Tisza-vidékről indultam, aztán a Nagyszőlősi- és a Beregszászi járásban jártam. Ez azt jelenti, hogy 40 előadást sikerült megtartanom. Az volt a kérésem, hogy csak úgy jövök, hogyha minden iskolát végig tudok járni, tehát az egészen nagyoktól az egészen kicsikig is eljutottam. Például Szőlősgyulán azokon a rettentő utakon járva, ahol aztán az autóm nem igazán bírta a kiképzést, azt gondoltam, hogy az én vállalásom ahhoz képest semmi, amit az ott élőknek nap mint nap meg kell tenniük ezeken az utakon.

– Beszéljünk egy kicsit a tárogatóról. Ma már nagyon kevesen ismerik a tárogatót, amely nemzeti érték, hungarikum.

– Ennek történelmi oka van. A történelmi tárogatók a szabadságharc után elhallgattak, nem tűntek el, csak ritkán szólaltak meg,  csak egy-egy kesergő dallam erejéig. A hangszer – elég hosszú szünet után – 1896-ban, a millenniumra készülő Magyarországon születik újjá. Nemcsak kuruc kori zenét, hanem népzenét, sőt opera-betétdallamokat is játszanak rajta ettől kezdve. Eljutunk az első világháború végéig, és jön Trianon, valaminek el kell siratni Trianont, valami olyan hangszernek, amely képes a magyar ember szívéhez közel kerülni. Azt is szokták mondani, hogy a „tárogató a magyar lélek hangja”. Trianon után még sokáig szól a tárogató. 1945 után azonban azokat a dallamokat, amelyek siratják Trianont – például Krasznahorka büszke vára –, már nem lehet énekelni, zenélni, indexre kerülnek, s aki el merte ezeket a dallamokat muzsikálni, azokat még a rendőrségre is bevitték. A tárogató számára egy hullámvölgy következett. Csak a rendszerváltást követően veszik elő újra ezt a hangszert. Nagyon örülünk annak, hogy napjainkban a Zeneakadémia  népzenei tanszéken is tanítják a tárogatót. Ma már beszélhetünk Tárogatósok Világtalálkozójáról és Tárogatósok Egyesületéről. A világtalálkozóra érkeznek pl. amerikai, norvég, angol, francia tárogatósok is, akik – becsületükre legyen mondva – magyar dallamokat is megtanulnak, hisz a tárogató magyar hangszer. Egyébként különböző stílusokat játszanak rajta, több műfajban, akár jazzt, klezmert stb.

– Mi ösztönözte, hogy nyakába vegye” a Kárpát-medencei magyar iskolákat, és néha „elvadult tájakon gázolva” elhozza az élő történelmet ezekbe a magyar közösségekbe?

– Talán ez annak is köszönhető, hogy én eredetileg történelem szakos tanár vagyok, de történelmet csak gyakorló tanár koromban tanítottam, majd a zenei vonalat folytattam tovább, és elvégeztem Zeneművészeti Főiskolát. Tehát nálam a történelem és a zene szervesen kapcsolódik egymáshoz. Amikor itt vagyok, egy ilyen iskolában, mint a gáti, ahol ennyi gyerekkel találkozom, feltöltődök. Fontos számomra, hogy a gyerekek  minél több információtmegtudjanak a történelmi időszakról, és magáról a hangszerről. Nem igazán közismert a tárogató, persze az ma már sokat számít, hogy kiemelt nemzeti értékké vált,  hungarikum lett. Mindezt a Rákóczi Tárogató Egyesület égisze alatt – amelynek elnökeként tevékenykedem –sikerült elérnünk. Nagyon örültem, amikor a hangszer megkapta ezt a minősítést. 

– Kárpátalján ezúttal 40 előadást sikerült tartania. Merre folytatódik a sorozat tovább?

– Kárpátalját követően Székelyföldre megyek. Ott sem először járok, hiszen az elmúlt másfél évben már 300 iskolában tartottam előadást, és ott folytatom tovább. Emellett az otthoni iskolák esetében már a Tiszahát iskoláit végigjártam, és a Dunántúlon is számos iskolába  eljutottam. Jövőre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében folytatom az itteni előadásokat is. Most 40-et sikerült megvalósítani a pedagógusszövetséggel, és jövőre szeretnék eljutni azokba a járásokban, ahová idén még nem sikerült.

– Visszatérve Kárpátaljára, hogyan tapasztalja, megmaradt-e a kárpátaljai magyarokban a kuruc szellemiség?

Az idősebb generációkban mindenképpen. A fiatalokban pedig erősíteni kell ezt a szellemiséget, hiszen ez a mobiltelefonos világ nagyon elvonja a figyelmüket a fontos dolgokról. Ez az előadás is azt a célt szolgálja, hogy tiszteljék, becsüljék szűkebb hazájukat, és őrizzék a magyar hagyományokat. 

Váradi Enikő