Nemes Nagy Ágnes: Patak

Én Istenem, te szép, híves patak,

Hová futottál, szökdeltél előlem?

Hol csillapítsam buzgó szomjamat?

S hogy bocsássak meg néked eltűnőben?

Zegzugos csermely! Éppen ott apadsz,

Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,

S idegen-légiónyi kín fakaszt

Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.

*

Három vadkacsa úszik a vízen,

A part hosszát a király fia járja.

A feketékre céloz – úgy hiszem,

Már itt a szél – s a fehéret találja.

A víz egyetlen vadkacsát viszen,

– Már itt a szél! – habszínfehér a szárnya.

De iszonyúbb – itt a szél, úgy hiszem –

Ha néhanap a feketét találja.

*

Legalább biztosan repülj, golyó!

Húszezer éve szoktatunk a rendre.

– A takaró szegélyén indigó-

Színű betűkkel állt nyomtatva: „elme”.

És indigó-színben foltosodó

Az elmeosztály rácsa közt a gyenge

Vénájú kar, különben, mint a hó,

Ha olvad – és szétolvadt. Ez a rendje.

*

Ne vigy kórházba, ne engedj oda!

Iszonyú szag búvik az ételekben.

De jobb talán a rendőrőrszoba?

Szűköl a test, hogy vére, csontja freccsen,

Vagy jobb abroncs-bontó éjszaka,

Hol szétárad az elkerülhetetlen,

S az ember csak füleli, tétova:

Hogy bugyborog a szív a rettenetben.

*

Hová futottál, szép, híves patak?

A deli szarvas képe hol a habban?

A hab vadkacsát úsztatón dagad,

Vagy gyenge vénán bujdokol apadtan,

Freccsen a vér, a rémület fakad,

Az éjszakai abroncs szertepattan –

Hogy csillapítsam buzgó szomjamat,

S bocsássam meg, mi megbocsáthatatlan?

Nem könnyű feladat egyetlen lényegi gondolattal elmondani, mit foglal magában a Patak című vers. Annyiban lehetünk talán biztosak, hogy Nemes Nagy Ágnes „a szép, híves patak” kifejezéssel a magyar református énekeskönyv egyik legismertebb zsoltárát, a szépséges negyvenkettedik éneket idézi fel. Erre utal a „buzgó szomj” oltása is, de az már egy sokkal összetettebb beszédhelyzetre utal, ami a második versszakkal veszi kezdetét.

Egy part jelenik meg, ahol „a király fia” fegyverrel jár, a vízen pedig „három vadkacsa” úszik. A konkrét vadászat viszont már inkább látomásba hajlik. Egy víziót beszél el a megnyilatkozó személy, aki alighanem egy elmeosztályon van, és gyenge vénájú karja „indigó-színben foltosodik”. Fekete kacsa, fehér kacsa, vér, golyó, rendőrőrszoba, és még több motívum is egyfelé – az erőszak felé – mutat, de a legfőbb visszatérő motívum „a szép híves patak”. A vesbeni beszélő személy áhítozik Istene után – ezzel indul és zárul a vers –, de külön tragikus hangsúlyt kap, hogy valami megbocsáthatatlanról is szó van...

Penckófer János