Babits Mihály: Hegytetőn

Fürtjeinket a magas égbe mártjuk

s a csillagok egész közelre jönnek,

mint színésznők egy nagy fekete bársony
függöny mögül; vagy mint kezes madárkák.

Forog a Föld: ma elhiszed! ma látod!
Szinte kifordul alólunk; de nem baj.

Az Ég közepén állunk, életünket
messze hagyva, mint elszállt mag a fáját.

Oh, hol vagytok lenn, földi kis csatáink?
Győzni majdnem oly kicsiség, mint bukni.

Milyen világba, micsoda jövőkbe
visszük a korhadt vén fa csecsemőjét?

Egy-egy meleg szikrát viszünk magunkban,
s ha győzünk, ellenségeink is győznek.

Tűz és levegő utazik hajónkkal:
jer, fagyos űr! jertek, hideg eónok!

Babits Mihály Hegytetőn című költeménye minden életrajzi vonatkozás nélkül is könnyen érthető, de az sem von le semmit az értékéből, ha felelevenítjük korszakos nagy költőnk esztergomi lakhelyét. Hogy tudniillik 1924-től Babits Mihály Esztergomban, az Előhegyen lakott a hol nyaralónak, hol villának mondott házában, ahol a magyar irodalmi-művészeti élet szinte valamennyi neves alakja megfordult, sőt alá is írta az úgynevezett autogramfalat.

Még fényképekről is érdekes föllelni ezen a falon mondjuk Szabó Lőrinc nevét, vagy a Cs. Szabó Lászlóét, Kassák Lajosét, a Kosztolányiét, Móricz Zsigmondét, Tamási Áronét, Weöres Sándorét, Németh Lászlóét stb.

Nem kizárt tehát, hogy a versbeli személy megszólalásának helyzetét ez a helyzet is befolyásolta valamilyen formában. Persze a vers különleges hangulatát korántsem ez a konkrét, földi miliő kezdi alakítani, hanem sokkal inkább a következő: „Fürtjeinket a magas égbe mártjuk / s a csillagok egész közelre jönnek”. Az egész versbeszéd messze elemelkedett, akárcsak a gondolatai: „Oh, hol vagytok lenn, földi kis csatáink?” De a legmesszebbre mégis azzal jut el a szerző, hogy „Győzni majdnem oly kicsiség, mint bukni”...

Penckófer János