Három influenza okozta halálesetet jelentettek

2020. március 11., 17:32

Ukrajnában március 10-én három megyéből jelentettek az influenza szövődményei által okozott halálesetet – közölte a zn.ua.

Zaporizzsja megyében kétoldalú tüdőgyulladás okozta egy 51 éves férfi halálát. A regionális laboratóriumi központ tájékoztatása szerint az elhunyt a megfertőződése utáni hatodik napon fordult orvoshoz. A központban közölték azt is, hogy a március 10-i állapot szerint a megyében 3,4%-kal nőtt az influenzás és akut légzőszervi vírusos fertőzés okozta megbetegedések száma.

Az influenza másik áldozata egy 31 éves nő lett Mikolajivban. A regionális laboratóriumi központ szerint a betegnek gyors lefolyású A típusú influenzája volt. Mikolajiv megyében a megbetegedések száma 14%-kal haladja meg a járványküszöböt. A megyeközpontban bezártak néhány iskolát és óvodát.

Ugyancsak tegnap jelentették egy 51 éves rivnei halálát. A nő február 27-én betegedett meg, március 2-án került kórházba, s március 8-án hunyt el. A vizsgálatok kimutatták nála az influenza A vírusát.

Ukrajnában a járványidény kezdete óta 54 személy halálát okozták az influenza szövődményei.

(zn.ua/Kárpátalja)