Kormányváltás: Ha más nincs, Smihal is jó?
Március 4-én délután rendkívüli ülésre ült össze Ukrajna Legfelső Tanácsa. A parlament elfogadta Olekszij Honcsaruk miniszterelnök hosszú vajúdás után megszületett lemondását. Sokatmondó, hogy a 423-ból 353 kormánypárti, ellenzéki és független képviselő érezte úgy, valóban itt az ideje, hogy Honcsaruk más elfoglaltságot keressen magának az ország irányítása helyett. A Rada ezután megszavazta az új kormányfő, Denisz Smihal és kabinetje kinevezését. De ki is az új miniszterelnök, hogyan került igen rövid idő alatt a szinte teljes ismeretlenségből a miniszteri kabinet élére?
Miért pont Smihal?
Az új kormányfő 44 éves, lembergi (lvivi) lakos. A Lembergi Politechnikai Egyetemen kapott diplomát, közgazdaságból szerzett kandidátusi fokozatot. Pályáját kisvállalkozóként és könyvelőként kezdte a kilencvenes években. 2009-ben a Lemberg Megyei Állami Adminisztráció Gazdasági, Befektetési, Ipari és Kereskedelmi Főosztályának vezetőjévé nevezték ki. 2014-et követően az Állami Fiskális Szolgálat Lemberg megyei szervezetéhez került. Ettől kezdve pályája meredeken ívelt felfelé: 2018-ban kinevezték a régió egyik legnagyobb vállalatának, a burstini hőerőműnek az élére; 2019. augusztus 1-jén Volodimir Zelenszkij elnök Ivano-Frankivszk megye kormányzójává tette meg; majd 2020. február 4-től kormányfőhelyettes lett a Honcsaruk-kabinetben.
Hogy miként lehetett és mi értelme volt miniszterelnökké kinevezni egy olyan embert, akinek országos szinten gyakorlatilag semmilyen kormányzati tapasztalata nincs? Sokan olyan átmeneti figurának tekintik őt, aki valószínűleg addig marad hivatalban, amíg sikerül meggyőzni egy nála fajsúlyosabb személyiséget, hogy vállalja el az ország válságmenedzselését, vagy amíg kudarcot nem vall, s villámhárítóként magához vonzva az elégedetlen szavazók haragját, vissza nem süllyed a vidéki ismeretlenségbe. Ha ez a sors vár rá, az valóban nem igényel különösebb előképzettséget.
A miniszterelnök előéletéről
Smihal önkéntes életrajzírói, akik ugyancsak elszaporodtak mostanság, kivétel nélkül felhívják a figyelmet a kormányfő életének arra a rövid, ámde nem elhanyagolható mozzanatára, hogy korábban a burstini hőerőmű igazgatója volt, amely viszont közismerten Rinat Ahmetov energetikai vállalatbirodalmának, a DTEK-nek a része. Ezek után hősünk hiába állítja a sajtóban, hogy csupán egyike volt a cég topmenedzsereinek, a főrészvényest, az ország leggazdagabb emberét pedig „csak a televízióban” láthatta, a közvélemény máris úgy könyvelte el őt, mint Ahmetov emberét, aki most az oligarcha számos parlamenti lekötelezettjével együtt ellensúlyozni hivatott egy másik oligarcha, Ihor Kolomojszkij befolyását Zelenszkij elnök környezetében.
A kormányfő háttere azonban nem ennyire egyértelmű, karrierjét állítólag a helyi, azaz nyugat-ukrajnai üzleti körök (köztük talán csempészek is) támogatták – írja a vesti.ua. Ezenkívül korábban vezetője volt egy bizonyos Regionális Fejlesztési Intézet nevű civil szervezetnek, amely támogatóként az USAID-et tünteti fel. Mindezt figyelembe véve Smihal olyan kooperáló személyiségnek tűnik, aki igyekszik egyenlő távolságot tartani támogatóitól, ami tárgyalókészséget, megegyezésre törekvő alkatot feltételez.
Miért éppen most kellett mennie a kormánynak?
A média egy része szerint Volodimir Zelenszkij elnöknek és környezetének mindenekelőtt az volt a célja Smihal kinevezésével, hogy mentse a helyzetét. A strana.ua szerint a vállalkozói-vállalatvezetői múltú miniszterelnök kinevezésének meg kellett nyugtatnia a közvéleményt a „közgazdaságtanban laikus” Honcsaruk ámokfutása után. A portál forrása szerint Zelenszkij bizalma a miniszterelnök lehallgatási botrányának hatására rendült meg Honcsarukban. Az államfőnek azt is látnia kellett, hogyan zuhan a népszerűsége, aminek az egyik alapvető oka, hogy a nép nem bízott már az általa javasolt miniszterelnökben és annak kormányában. Az utolsó csepp a pohárban a Centrenergo körüli botrány lehetett. Történt, hogy a kormány leváltotta a társaság vezetőit, amit a cégben ugyancsak érdekelt Ihor Kolomojszkij nem hagyott annyiban. Zelenszkij úgy tett, mintha kész lenne békülni az oligarchával, ám Honcsaruk pocsék ritmusérzékről téve tanúbizonyságot kiszivárogtatta a sajtónak, hogy ő igyekszik megszabadítani a társaságot az oligarcha Kolomojszkijtól, de Zelenszkij nem segíti ebben. Ezek után nem csoda, ha nyomatékosan távozásra szólították fel, amit ő némi hezitálás után meg is tett.
A közvéleményt felesleges volt győzködni róla, hogy miért kell távoznia Honcsaruknak. Neki rótták fel, hogy az év eleje óta majd 16 milliárd hrivnyával kevesebb folyt be a költségvetésbe a tervezettnél, hogy egyre zuhan az ipari termelés, hogy káosz uralkodik a lakossági közüzemi számlák terén, hogy elmaradt a nyugdíjak márciusi indexálása; arról nem is szólva, hogy mindenkinél kiverték a biztosítékot a kormánytagok hatalmas év végi prémiumai, miközben a bányászoknak több milliárd hrivnyával tartozik a kormány.
Smihal, az engedelmes?
Ebben a helyzetben Denisz Smihal minisztrelnök-helyettesre mint kéznél levő, minden érintett számára elfogadható, nyugodt jelöltre esett a választás, akinek ráadásul feltételei sem voltak, amikor felajánlották neki a kormányfői posztot, nem úgy, mint például a Janukovics-érában is kormányzati tisztséget betöltő Szerhij Tihipkónak, akinek a neve szintén felmerült a miniszterelnöki székkel kapcsolatban. Smihalnak különösebben bonyolult kormányprogramra sem volt szüksége: megígérte, hogy a kabinet folytatni fogja a decentralizációt, javítja a befektetési klímát az országban, fejleszti a mezőgazdaságot, az egészségügyi ellátást, illetve bírálta a hrivnya erős árfolyamát. Ennyi elég is volt, hogy 291 szavazattal miniszterelnökké válasszák.
A korrespondent.net szerint egy minapi talkshowban, már a megválasztása után, arra a kérdésre, hogy milyen esetekben mondana nemet Ukrajna elnökének, Smihal így válaszolt: „Különböző esetekben mondhatok nemet az elnöknek, de nem tudom elképzelni, hogy az elnök kérhet valamit, ami nem törvényes, vagy ami elutasításhoz vezet a részemről.” Úgy hisszük, ez a megnyilatkozás nem igényel további magyarázatot.
A helyzet azért nem ennyire egyszerű. A strana.ua szerint a kormánnyal kapcsolatos döntéseket jelenleg öt személy hozza az országban: Zelenszkij mellett Arszen Avakov belügyminiszter, Dmitro Razumkov, a Legfelső Tanács elnöke, Szerhij Sefir, az elnök tanácsadója és Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal feje. A képzeletbeli csoportkép hátterébe odaképzelhetjük még Ihor Kolomojszkij és Rinat Ahmetov oligarchák felsejlő alakját is. A miniszterelnöknek valóságos mágusnak kell lennie, ha minden elvárásnak meg akar felelni.
(ntk)
Reformok: Folytatás vagy megtorpanás?
Kormányprogramról alig esett szó a parlament múlt szerdai rendkívüli ülésén, ezért sokakban felmerül a kérdés, mi lesz a sorsa az előző kormány által félbehagyott reformoknak?
Egészségügy
Az egészségügyet Volodimir Zelenszkij elnök is megemlítette a parlamentben mondott múlt szerdai beszédében, jelezve, hogy sokan kételkednek benne, készen áll-e az ország az egészségügyi reform második ütemének végrehajtására, amelynek április 1-jén kell elrajtolnia. Denisz Smihal kormányfő ezzel kapcsolatban jelezte, az első naptól kezdve dolgozni fognak a reformon, hogy az az orvosoknak és a pácienseknek egyaránt a javára váljék, a konkrétumokat azonban gondosan kerülte. Ilja Jemecről, az új egészségügyi miniszterről úgy beszélnek, mint arról az emberről, aki tekintélyénél fogva képes lehet leállítani a Szuprun-féle reformot, ha nagy a baj, s ha meglesz hozzá a politikai akarat – de vajon meglesz-e?
Földreform
A kormányzati kurzus változását jelezheti, ha megtorpan a jelenleg a parlament előtt lévő földpiaci törvény tárgyalása második olvasatban. Az ellenzék mostanság naponta felteszi a kérdést, hogy mi lesz az általuk ellenzett jogszabállyal, ám a kormányzat egyelőre hallgat, mint a csuka. Korábban Smihal úgy fogalmazott, közgazdászként egyértelműen támogatja a termőföldpiac megnyitását, politikusként viszont úgy tartja, hogy a parlamentben e kérdésben elhangzó minden fontos észrevételt figyelembe kell venni. Íme, egy újabb kétértelmű nyilatkozat.
Vadim Karaszjov politológus szerint Zelenszkij számára véget ért az öncélú reformok korszaka. Ez nem azt jelenti, hogy az elnök ne akarná megreformálni az egészségügyet vagy megnyitni a földpiacot, de csak úgy, ha azzal nem árt még többet a népszerűségének.
IMF
Azt mondják, a jelenlegi kormánynak sem a szükséges tapasztalata, sem a kapcsolati hálója nincs meg ahhoz, hogy Ukrajna a hitelezésről sikeresen tárgyaljon a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Ugyanakkor az Alap pénzére mindenképpen szüksége lesz az országnak, ha a közelgő gazdasági válság közepette meg akarja őrizni a nemzeti valuta értékét. Éppen ezért talán ezen a téren van a legkevesebb mozgástere a Smihal-kabinetnek: egyszerűen neki kell gyürkőzni és megtanulni, hogyan lehet szót érteni az IMF-fel. Arra viszont aligha számíthatnak, hogy a Valutaalap mostantól eltekint az egészségügy vagy a földpiac korábban megígért reformjától.
Humán szféra
Úgy tűnik, ezen a téren csak akkor számíthatunk számottevő változásra, ha Zelenszkij elnök elszánja rá magát. Karaszjov szerint az Elnöki Hivatalban már értik, hogy a nyelvi, egyházi vagy a humán szférában gerjesztett konfliktusokkal sem békét teremteni nem lehet, sem a Donyec-medence nem szerezhető vissza. Egyelőre ugyan rendkívül óvatos az elnök, de szavaiból kihallani, hogy számos érzékeny kérdésben kész a kompromisszumra. Ebben a tekintetben döntő lehet, hogy kik kerülnek az oktatási és a kulturális tárca élére.
(hk)
Miniszterek kerestetnek
Állítólag a honatyák egy része sem tudta a múlt heti parlamenti szavazáskor, hogy kik az új kormány tagjai, vagy legalábbis nem volt mindjárt világos, mit keresnek a Legfelső Tanács kormánypáholyában. Végső soron ez nem csoda, hiszen az érintettek némelyikét is csak az utolsó pillanatban értesítették a küszöbönálló kinevezéséről, ráadásul nem is sikerült minden tárca élére vezetőt találni a szerdán késő délutánra összehívott rendkívüli parlamenti ülés kezdetéig. Lássuk, hogy mit lehet tudni a legfontosabb tárcák régi-új tulajdonosairól!
Az újoncok
Az új tárcavezetők minden tekintetben eltérő hátterű emberek. A válogatásnál láthatóan nem számított a politikai múlt – rossznyelvek szerint a szakmai sem. A legtöbbjükről azért legalább annyi elmondható, hogy tekintélyes, idősebb emberek, akik nem rolleren közlekednek a hivatalukban, mint az előző miniszterelnök, és manapság hovatovább ez is sikernek minősül ebben az országban.
Ilja Jemec egészségügyi miniszter. Az ismert kijevi szívsebész Viktor Janukovics idején, 2010–2011-ben már vezette a tárcát. Igaz, mindössze fél évig töltötte be a tisztséget, aztán elbocsátották azzal az indoklással, hogy nem történnek reformok az ágazatban. Sokak szerint nem ő a megfelelő ember a posztra, amikor végig kell vinni az országban az egészségügy megkezdett reformját. Mások viszont éppen abban reménykednek, hogy a 64 éves, tekintélyes, gyakorló orvos megfelelően tudja majd kezelni a helyzetet.
Andrij Taran hadügyminiszter. A 65 éves nyugalmazott altábornagyról azt beszélik, őt személyesen Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője ajánlotta az elnök figyelmébe, mintegy az előző miniszter, Andrij Zahorodnyuk ellensúlyozására, aki viszont az Elnöki Hivatal nemrég menesztett korábbi vezetőjének, Andrij Bohdannak volt a pártfogoltja. Taran ahhoz a peresztrojkás katonagenerációhoz tartozik, amelynek hosszabb-rövidebb szolgálat után a szovjet hadseregben megadatott, hogy az Egyesült Államokban képezze tovább magát. Emellett diplomáciai szolgálatot is teljesített nemzetközi szervezeteknél, így nemcsak a hadsereget ismeri jól, hanem várhatóan „tárgyalóképes” is lesz.
Dmitro Kuleba külügyminiszter. Nemzetközi jogász, hivatásos diplomata, aki másodvonalbeli külügyminisztériumi tisztségeket töltött be Viktor Janukovics elnöksége idején, majd Pavlo Klimkinnek, Petro Porosenko elnök külügyminiszterének hívására tért vissza a külügybe Arszenyij Jacenyuk kormányzása alatt. Mostani kinevezése az új kabinet személyi összetételének egyik legnagyobb talánya. A még mindig csak 38 éves politikus a Honcsarenko-kormányban az európai integrációért felelős külügyminiszter-helyettesként ténykedett, ezért sokak szemében legújabb megbízatása akár lefokozásnak is tekinthető, különösen úgy, hogy elődjét a külügyben, Vadim Prisztajkót közben miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. A múlt szerdai kormányváltásig csak annyi volt bizonyos, hogy Prisztajkónak mennie kell, mivel politikája és stílusa sokban a Porosenko-korszakot idézte, ráadásul állandósultak a konfliktusai Andrij Jermakkal, az Elnöki Hivatal új vezetőjével. A legvalószínűbb magyarázatnak a történtekre az tűnik, hogy a krónikus káderhiányban szenvedő külügyben hamarjában senkit nem találtak Zelenszkijék, akivel a távozó Prisztajkót pótolhatták volna, ezért esett a választás Kulebára. Mivel pedig Kuleba helyére sem találtak alkalmas jelöltet az Elnöki Hivatalban, így átmeneti megoldásként felfelé buktatták Prisztajkót. A magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából Kuleba külügyminiszteri kinevezése összességében pozitívumként értékelhető. Emlékezhetünk rá, hogy legutóbbi találkozója Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel Kijevben jó hangulatban ért véget, ami már önmagában is előrelépés a Pavlo Klimkin, majd Vadim Prisztajko által rendszeresített mosolyszünethez képest. Kulebát műveltnek, jó tárgyalónak, haladó gondolkodásúnak írják le a sajtóban. Ezzel együtt korábbi megnyilatkozásai alapján hiba lenne feltételezni, hogy bármiben is engedni fog az ukrán érdekekből, ha az nem esik egybe a kormány politikájával.
Ihor Umanszkij pénzügyminiszter. A 45 éves gazdasági szakértő pályáját a kilencvenes években kezdte, s azóta gyakorlatilag minden ukrán kormányfő gazdasági kabinetjének a tagja volt. Minap már találkozott a Nemzetközi Valutaalap kijevi képviselőjével, biztosítva őt arról, hogy Ukrajna változatlanul érdekelt az együttműködésben. A megfigyelők ennek fényében nem számítanak jelentős változásokra az ukrán gazdaságpolitikában, legfeljebb a hrivnya árfolyamának az alakításában lehet eltérés elődjéhez, Okszana Markarovához képest.
Akik maradtak, és akik hiányoznak
Dmitro Kulebán kívül további öt minisztert „örökölt meg” elődjétől Denisz Smihal kormányfő: Arszen Avakov belügyminisztert, Vladiszlav Kriklij infrastrukturális minisztert, Mihajlo Fedorov digitális átalakítási miniszterelnök-helyettest és Denisz Maljuszka igazságügyi minisztert.
A legjelentősebb figura ebben a csoportban kétségtelenül Arszen Avakov, aki immár a harmadik kormányát „nyűvi” egyhuzamban. Aki nem érti, hogy miért nélkülözhetetlen tagja Avakov minden ukrán kabinetnek, azt a szakértők emlékeztetik a Novi Szanzsari incidensre, ahol a lakosság szabályszerűen fellázadt a hírre, hogy a város mellett helyezik karanténba a kínai koronavírus-járvány elől kimenekített ukrán polgárokat. A kormányzat láthatóan nem volt képes kezelni a helyzetet, s csupán a rendőrség határozott fellépése vetett véget a világra szóló botránynak. Más kérdés, hogy az ukrán rendőrség miért csak „kézi vezérléssel”, a belügyminiszter utasítására működik?
A kormány még nem teljes, várhatóan további három miniszterrel bővül majd. Nincs még irányítója a gazdasági, a mezőgazdasági és a kulturális tárcának sem. Megbízott oktatási miniszterré március 10-én a miniszteri kabinet Jurij Poljuhovicsot nevezte ki ideiglenesen.
(zzz)
