Tisztújítás Verbőcön – március 15-i megemlékezéssel

A tagság újraválasztotta az aktív alapszervezeti elnököt

2020. március 15., 19:54

Bár a koronavírus terjedése miatt sokakban ott bujkál a fertőzéstől való félelem, a KMKSZ Verbőci Alapszervezet március 14-én megtartott tisztújító közgyűlésén mégis megtelt a művelődési ház nagyterme, a tagság érdeklődése ugyanis láthatóan legyőzte a megbetegedéstől való félelmet.

A közgyűlés előtt a megjelentek a faluközpontban, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál röviden megemlékeztek történelmünk e nagyon fontos eseményéről. Székely Gusztáv, a helyi középiskola történelemtanára, a Nagyszőlősi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának a képviselője kifejtette, hogy március 15. az egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk, amikor megemlékezünk azokról a történelmi személyiségekről, valamint azokról az egyszerű emberekről, akik 1848–1849-ben a magyar nemzet szabadságáért küzdöttek. Emlékük ma is elevenen él minden magyar közösségben, és példát mutatnak nekünk nemzetszeretetből – zárta szavait a felszólaló. Majd Barta József, a KMKSZ alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, a megyei tanács első elnökhelyettese és Gál Lilla, a verbőci KMKSZ-alapszervezet elnöke megkoszorúzták a kopjafát.

Az ünnepséget követően a művelődési ház nagytermében Gál Lilla megtartotta elnöki beszámolóját. Mint elmondta, a múlt évben is megünnepelték március 15-ét, április 12-én megrendezték az immár hagyományos húsvéti versmondó versenyt, október 6-án pedig megemlékeztek az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc vértanúiról. Július 16-án dr. Brenzovics László KMKSZ-elnök részvételével megnyitották a felújított családorvosi rendelőt. A parlamenti választásokra felkészülve, a KMKSZ-alapszervezet elnöke és aktív tagjai igyekeztek minden helybeli választópolgárt megszólítani, s a választásokon résztvevők döntő többsége a KMKSZ képviselőjelöltjére adta le a voksát, a községben (pontosabban az immár egybeépült két faluban, a Verbőci Községi Tanács által vezetett Verbőcön és Feketepatakon) nem volt jellemző a szavazatvásárlás. A továbbiakban az alapszervezeti elnök kitért az Egán Ede Alapítványhoz benyújtott pályázatokra, a földprivatizációs programra, a tiszaújlaki Turul-ünnepségen való részvételükre, illetve a tagság számára szervezett kirándulásra, melynek során felkeresték a Szinevéri-tavat. S arról is szólt, hogy felújításra kerül a faluközpontban lévő park.

A közgyűlés megfelelőnek minősítette az alapszervezet tevékenységét. Ezután Barta József szólt az egybegyűltekhez. Először is mindenkit arra kért, hogy tartsák be a járványügyi szabályokat. Majd kitért szépen kiépült oktatási rendszerünkre, melynek megvédésében anyaországunk nemzeti kormánya mellettünk áll, továbbá a KMKSZ szociális és gazdasági programjaira is. Arra biztatott mindenkit, hogy nyújtsa be pályázatát az Egán Ede Alapítványhoz meglévő gazdasága, vállalkozása fejlesztéséhez, vagy tervezett vállalkozása beindításához, s ugyancsak kapcsolódjanak be a földprivatizációs programba is. A múlt évi választások kapcsán megjegyezte: Verbőcön az eredmény nagyszerű volt, s köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a KMKSZ képviselőjelöltjére adták le a szavazatukat, nem rajtuk múlt a választási kudarc. Az idei helyhatósági választásokról szólva pedig hangsúlyozta, mennyire fontos a jó eredmény elérése, különben nem lesz képviseletünk a megyei tanácsban, s ha széthúzás lesz, akkor nem tudunk közösségként megmaradni. Emellett szólt a közigazgatási reformról, a KMKSZ-nek a Beregszász központú járásért való kiállásáról, valamint a kistérségek megalakulásáról, s arról, hogy Verbőc a Tiszaújlak központú kistérséghez fog tartozni. Mint mondta, nagyon fontos, hogy a magyar érdekeket képviselő személyeket válasszanak be a leendő kistérségi önkormányzati testületbe. A Verbőcről kivezető utak kapcsán pedig leszögezte, hogy a Puskinóról Verbőcre vezető, megyei alárendeltségű utat a megyei költségvetésből kiutalt összegből felújítják, a Verbőcről Mátyfalvára vezető út viszont járási alárendeltségű útvonal.

A tisztújítás során a közgyűlés újraválasztotta elnökké Gál Lillát, aki emléklapokat adott át a tavalyi Munkács–Szolyva emlékmenetben részt vevő helybelieknek, végezetül pedig javaslatot tett a helyi Egán Ede Kör megalapítására, mely meg is alakult, és Székely Gusztávot választotta elnökévé.

Lajos Mihály