A belügyminisztert felháborítja a külföldről hazamenekítettek viselkedése

2020. április 1., 14:11

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerdán dühös hangú Facebook-bejegyzésben közölte, nem járul hozzá, hogy újabb charterjáratok induljanak a koronavírus-járvány közepette még mindig külföldön tartózkodó ukránok hazaszállítására.

A minisztert felháborította egyes hazahozott ukránok viselkedése, akik elutasították, hogy szállodába költözzenek az egészségügyi megfigyelésük érdekében előírt karantén idejére.

Avakov emlékeztetett rá, hogy Volodimir Zelenszkij elnök már március 13-án kérte a külföldön tartózkodó ukránokat: haladéktalanul térjenek haza, mert a koronavírus-járvány veszélye miatt lezárják a határokat. Ennek ellenére a következő napokban is voltak, akik elutaztak Balira nyaralni, majd rá két hétre, a határzár véglegessé tétele után követelték a hazahozatalukat, amit az állam mindennek ellenére a héten meg is tett. Ezek után „jogaikra hivatkozva” nem hajlandók alávetni magukat a kötelező karanténnak – írta Avakov, egyesen „disznóságnak” nevezve viselkedésüket.

A belügyminiszter azt állította, hogy Kijevben – ahol magasan a legtöbb a fertőzött Ukrajnában – a betegek 75 százaléka külföldről tért vissza, a többiek pedig tőlük kapták el a vírust.

Zelenszkij múlt csütörtökön videoüzenetben figyelmeztetett arra, hogy másnap éjféltől lezárják a határokat az ukrán állampolgárok előtt is, a külföldön maradottakról pedig ezután a külügyminisztérium fog gondoskodni. Március 29-én pedig a kormány kötelezővé tette a hazatérők elszigetelését, egészségügyi megfigyelésre.

A külügyminisztérium szerdai adatai szerint az elmúlt napokban még több mint 11 ezer külföldön tartózkodó ukrán jelezte a tárcának hazatérési szándékát.

Ukrajnában szerdán közölték, hogy egy nap alatt néggyel, 17-re emelkedett a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 120 esettel 669-re. A betegségből eddig tízen gyógyultak fel Ukrajnában. Az egészségügyi tárca adatai alapján a fertőzöttek 63,5 százaléka 30 és 60 év közötti.

A külügyminisztérium közlése szerint külföldön jelenleg 32 ukrán beteget kezelnek, eddig négy ukrán állampolgár halt bele külföldön a Covid-19 betegségbe és nyolcan gyógyultak fel.

(MTI)